Hallgassa meg!
A hűvös, csapadékos nyári időjárás nem tett jót idén az idegenforgalomnak. A nyár végi kánikula beköszöntével viszont megdőlt egy tabu. Korábban ugyanis az volt a tapasztalat, hogy augusztus 20. után elromlik az idő, és már nem mennek nyaralni az emberek.
Az elmúlt években megnőtt az érdeklődés az itthoni turisztikai lehetőségek iránt. Ebben közrejátszik az is, hogy sokat javult a szolgáltatások színvonala. A korábban megszokott egy-két hetes pihenőt felváltották a néhány napos kiruccanások, és sokan az utolsó pillanatban választanak célpontot.
Összetetten alakult az idei turistaszezon – mondta a Kossuth Rádiónak Márkus Éva, a Magyar Turizmus Zrt. kommunikációs irodavezetője. A beutazók száma az év első hét hónapjában valamivel emelkedett, de a belföldi forgalom visszaesett.
Márkus Éva szerint van fizetőképes kereslet Magyarországon, hiszen a KSH adatai szerint a lakosság évente több mint 200 milliárd forintot költ itthon üdülésre, külföldön pedig ennek közel a dupláját. A Magyar Turizmus Zrt. ezért igyekszik ösztönözni a belföldi nyaralásokat. Az elmúlt években javult a helyzet: a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának több mint felét már a magyar vendégek adják.
A felmérések szerint az utazók túlnyomó többsége vízparti célpontot választ. Csobota-Kis Árpád rendezvényszervezési mentor szerint a rendszerváltás utáni években divatba jöttek a külföldi, egzotikus utazások, ám közben felnőtt egy generáció, amely még nem fedezte fel Magyarországot.
Az utazási kedv nem csökkent, de a külföldi nyaralásokra is jellemző, hogy az utolsó pillanatban döntenek az ügyfelek – tájékoztatott Réti Péter, a Gulliver utazási iroda vezetője. Kissé visszaesett az érdeklődés a tengerparti, az olasz és az osztrák célpontok iránt, a hazai kínálatból jellemzően a négycsillagos wellnesshoteleket keresik.
Kivárunk a nyaralássalSokan az utolsó pillanatban döntik el, hová menjenek nyaralni. | Oxigén előzetes: Mikor jön el az utolsó fogás a tengereken?2012.05.26. 15:10
|




