Egy volt katona gyilkolt Pozsonyban

Fotó: MTI/AP/CTK/Jan KollerFotó: MTI/AP/CTK/Jan Koller
Korábban katona volt a pozsonyi ámokfutó, aki hétfőn megölt egy hattagú cigány családot, és utána öngyilkos lett. A szlovák sajtó rasszista indítékot emleget, de a rendőrség ezt nem erősítette meg. A mészárlás egyik áldozatát csak este találták meg, az asszony egy közeli panellakásban lakott, és akkor érhette a gyilkos golyó, amikor az ámokfutó vaktában lövöldözött a szlovák fővárosban. A 15 sérült közül 9-en vannak kórházban.

Hallgassa meg!

Nyolcan haltak meg a Pozsony Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) nevű városrészében hétfőn lezajlott lövöldözésben - jelentette be Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter délutáni pozsonyi sajtóértekezletén. A sebesültek száma a legutóbbi jelentés szerint tizenöt, közülük kilenc kórházban fekszik. Lipsic, miután meglátogatta a sebesülteket, azt mondta, hogy egy személy állapota életveszélyes, háromé pedig súlyos. A sebesültek között egy rendőr is van, akit fejlövés ért. Szintén megsebesült egy kisgyermek, de állapota nem életveszélyes, és szülei kérésére hazaengedték a kórházból.

A hét áldozat közül hat roma nemzetiségű, mindnyájan rokonok - erősítette meg a miniszter. "A panellakásban meggyilkolt öt személy, valamint a ház bejáratánál lelőtt férfi - négy nő és két férfi - roma nemzetiségű volt" - mondta Lipsic, aki szerint rokonokról van szó, de az adatokat még ellenőrzik.
"A gyilkosság okai egyelőre nem ismeretesek, vizsgáljuk a lehetséges indítékokat" - tette hozzá a miniszter. A hetedik áldozat egy ötvenkét éves asszony, aki a délelőtti lövöldözés idején kiment lakása erkélyére, s ott érte a gyilkos golyó. Holttestét férje találta meg, amikor délután hazaérkezett. A nyolcadik halott az öngyilkosságot elkövető lövöldöző.

A tettes egy ötven év körüli férfi, aki géppisztollyal gyilkolt, s akkor végzet magával, amikor a rendőrök körbevették.  Az MR1-Kossuth Rádió pozsonyi tudósítója hétfő este úgy értesült, hogy a lövöldöző egy 1962-es születésű volt katona, aki ugyanabban a társasházban lakott, ahol az áldozatok. A szlovák belügyminiszter ezt az információt korábban nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Annyit közölt, hogy a vizsgálat még nem zárult le.

Szlovákiában a hétfői gyilkosságsorozat példa nélküli. A rendőrfőkapitány szerint a tettes délelőtt fél tíz után egy géppisztollyal, két pisztollyal és nagy mennyiségű lőszerrel felszerelkezve érkezett meg a dévényújfalui panelház egyik lakásába, ahol gyilkolt, majd a ház előtt szintén. A lakosság által telefonon riasztott rendőrjárőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, s a ház előtt bekerítették a tettest, aki egy ideig minden mozgó dologra lőtt.
 

A hivatalos közlés előtt a szlovák elektronikus médiában két verziója volt a tragédiának. A közszolgálati TASR hírügynökség szerint egy idős férfi lövöldözött géppisztollyal azután, hogy kiirtott egy roma családot. A SITA hírügynökség helyi lakosokra hivatkozva azt írta, hogy az egyik panelház előtt zajlott le a lövöldözés. Állítólag egy fiatal fiú gépfegyverrel tüzelt az ablakokra, illetve a környékén járó emberekre. Egyesek szerint kábítószerfüggő egyénről van szó, aki a lövöldözés végén öngyilkos lett.

Többen is azt állítják, hogy nem egy tettes volt, hanem kettő. Az országos rendőrfőkapitány szerint ez a feltevés nem igazolódott be. Az esethez közeli főutcán egy szétlőtt gépkocsi is látható. Az eset helyszínén mentőautók, rendőrök és tűzoltók vannak. A hatóságok hangosbemondón figyelmeztették a lakosságot, hogy kerülje el a lövöldözés helyszínét. A tragédia környékét lezárták, a tömegközlekedést hosszú órákra elterelték.

Vezető szlovák politikusok részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak. A belügyminiszter a kórházban meglátogatta a sebesülteket.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


 

 

Utolsó frissítés: 2010-08-31 10:56:27




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Egy volt katona gyilkolt Pozsonyban >