A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium diákjai és tanárai ültek azon a városnéző hajón, amely egy uszállyal ütközött a Delaware folyón Philadelphiában. A balesetnél két magyar, egy 16 éves lány és egy 20 éves fiú tűnt el a vízben, őket keresik, de kevés a remény, hogy megtalálják őket. A városnézőket szállító kétéltű vízijármű motorhiba miatt állt a folyón. A beléfutó uszály fölborította és összeroncsolta, a fedélzetéről 37-en estek a vízbe, a két magyar kivételével mindannyiukat kimentették. Az amerikai vöröskereszt korábban azt közölte, hogy egy nagyobb magyar egyházi csoport volt az utasok között. A sérültek között három magyar gyerek is volt, de már kiengedték őket a kórházból.
Mosonmagyaróvár önkormányzata egyelőre tájékozódik, abban bíznak, hogy csak adminisztrációs hibáról van szó, és a fiatalok előkerülnek - mondta Nagy István alpolgármester. Tájékoztatása szerint szerda este értesítették a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóját, hogy a 13 diákból és két tanárból álló csoport is a hajón tartózkodott. Az alpolgármester közlése szerint a csapat hat nappal ezelőtt utazott az Egyesült Államokba, ahonnan az eredeti tervek szerint 23-án tértek volna vissza.
Kapcsolattartás interneten
Két, egymáshoz közel lakó családhoz költöztették össze a magyar diákokat. Hansági Károly, a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója azt közölte csütörtökön az MTI-vel: a két - egymástól sétatávolságnyira lakó - csapattal egy-egy tanár van; azért vonták így össze őket, hogy együtt könnyebben dolgozzák fel a tragédiát.
Közlése szerint a legtöbb gyereket azért nem tudták szülei telefonon elérni a tragédia után, mert irataik mellett mobiljuk is a vízbe veszett vagy elázott, így jellemzően interneten tartanak kapcsolatot velük. Mint mondta, ő ma reggel, a Külügyminisztériumtól értesült a tragédiáról, de volt olyan szülő, aki már korábban tudott a balesetről, mert gyermeke jelentkezett szeretteinél.
Másodpercek alatt kellett felvenni a mentőmellényeket
Mint a híradásokból kiderült, a keleti parti metropolisban városnézést kínáló kétéltű jármű egy motorhiba okozta kisebb tűz miatt robbant le és segítségre várt a Delaware folyón - helyi idő szerint szerdán kora délután -, amikor tíz perccel később beléjük futott egy salakot szállító motoros uszály. A jármű később el is süllyedt a Delaware folyó 15 méter mély vízében.
Az egyik amerikai utas szerint alig egy perccel a baleset előtt vették észre a közeledő uszályt, s mindössze 45 másodpercük volt, hogy a kétfős személyzet utasítására magukra kapják és gyerekeikre is feladják a mentőmellényeket. Szemtanúk szerint a vízből kiemelt turisták többségén ott volt a mellény.
A két fiatalt a roncs a mélybe ránthatta
Félő, hogy az eltűnt két magyar turistát az összeroncsolódott városnéző kétéltű vízibusz a mélybe rántotta Philadelphiában a Delaware folyón történt balesetben - jelentette a helyi sajtó.
A kikötőváros rendőrsége és a parti őrség csütörtök reggel hajókkal folytatta a keresést a két eltűnt fiatal után - tudósított a helyszínről a WPVI-TV. A hatóságok szonár segítségével megtalálták a folyó fenekére, 15 méter mélyre süllyedt roncsot, amelyet még csütörtökön kiemelnek a vízből.
A parti őrség tájékoztatása szerint egyre kisebb az esély arra, hogy a két fiatal élve előkerül. Todd Gatlin, a parti őrség kapitánya elmondta, hogy a roncs szinte teljes sötétségben van, ezért, valamint a veszélyes áramlatok miatt a búvárokat csütörtökön már nem küldik vissza a folyófenékre.
Miután a New York-i magyar konzul értesült a philadelphiai balesetről, azonnal felvette a helyi hatóságokkal a kapcsolatot, akik mindent megtesznek az áldozatok megsegítéséért. Klekot Ágnes, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője elmondta még, a balestben tizenöt magyar állampolgár érintett.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-07-09 07:18:00

Hallgassa meg!


