Meghalt egy újinfluenzás beteg Zalaegerszegen

Meghalt a Zala Megyei Kórházban egy beteg, akinek a szervezetében a halála után kimutatták az influenza H1N1 vírusát – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. A halálesetről a hivatal egyelőre nem adott további felvilágosítást.

A Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének a tájékoztatása szerint influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt a megyében három beteg került kórházba, közülük ketten intenzív ellátásra szorulnak, egy beteget géppel lélegeztetnek. Az elhunyt beteg szervezetében a halála után mutatták ki a H1N1 vírust. A halálesetről a hivatal egyelőre nem adott további felvilágosítást.

Az Országos Epidemiológiai Központ a múlt hét közepén az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai alapján azt közölte, hogy január végéig kilencen haltak meg influenzával összefüggő megbetegedés következtében az országban. Azt követően, múlt pénteken meghalt egy 74 éves nő Szombathelyen, a Markusovszky Kórház intenzív osztályán, szervezetében a halála után kimutatták az influenza H1N1 vírusát.




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Meghalt egy újinfluenzás beteg Zalaegerszegen >