A dán igazságügyminiszter szerint a rendőröknek az eddigi legkomolyabb terrorakciót sikerült megakadályozni az országban. Lars Barfoed hozzátette: a gyanúsítottaknak iszlám katonai hátterük van. A külpolitikai szerkesztő, Lengyel Miklós összeállítása.
A célpont ugyanaz volt, mint januárban: a Mohamed karikatúra szerzője, illetve az az újság, amelyik közölte Kurt Westergaard rajzát. A merénylőket a rendőrség akkoris letartóztatta, még mielőtt akcióba kezdhettek volna. Kurt Westergaard akkor így nyilatkozott a fanatikus muzulmán merénylőkről:
"Hogyha nekünk valahogyan irracionális félelmeink vannak velük szemben, nekik - éppen ellenkezőleg - racionális félelmeik vannak velem szemben. Ha megvizsgáljuk azt a szervezetet, amelyik meg akart gyilkolni engem, akkor nagyon is világos rendszert találunk. Olyan nézeteket, amelyek egyértelműek, és az is kiderült: igazuk volt, amikor tartottak tőlem, és nekem is igazam volt, amikor tartottam tőlük" - mondta a karikaturista.
Kurt Westergaardot öt évvel ezelőtt fenyegettek meg halálosan, miután lapja közzétette rajzát Mohamed prófétáról. A dán rajzoló azóta rendőri védelem alatt áll. Így a potenciális merénylők gyorsan horogra akadnak. Legutóbb szeptemberben fogtak el egy csecsen merénylőt, aki időközben megkapta a belga állampolgárságot. Neki sikerült egy kisebb robbanást előidéznie Koppenhágában. Letartóztatása után úgy nyilatkozott: meg akarta büntetni Dániát a Mohamed karikatúráért.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-12-29 21:31:33



