Miközben Nagy-Britanniában zajlik a vita a pelenkafajtákról, Magyarországon is vannak, akik a mosható típust választják, és másokat is próbálnak meggyőzni róla, hogy ez nem is olyan bonyolult kérdés. Az Ökoszolgálat környezetevédelmi tanácsadó iroda a közelmúltban készített egy videót, amelyben Papp Réka kismama a textilváltozat mellett érvel, kisbabája hátsó felére mutatva. „Egy ilyen fenék, ha eldobható pelenkába csomagolják, körülbelül négyezer koszos pelenkát állít elő, mire a tulajdonosa szobatiszta lesz. Ez öt-nyolc száz kiló veszélyes hulladékot jelent. Létezik egy forradalmian régi módszer, amellyel körülbelül negyven százalékkal lehet csökkenteni a környezet terhelését. És ez a mosható pelenka” – mondta a kismama.
Közös pelenka mosoda
Angliában, Londontól hetven kilométerre északkeletre van egy olyan város, ahol már 1999-ben megelégelték, hogy a város szemétlerakóira minden évben tízmillió papírpelenka került. Ez az összes háztartási hulladék hat százalékát tette ki. Milton Keynes város önkormányzata úgy döntött, valamit tenniük kell. Elindították kampányukat a mosható pelenkák népszerűsítéséért, amelynek része volt egy elsőre furcsán hangzó mosodai szolgáltatás. Azok a szülők, akik túl nagy tehernek érezték a pelenkamosást, már a gyerek születése előtt előjegyezhették magukat a kényelmes mosodai szolgáltatásra. A kakis pelenkákért a mosodai futár házhoz ment.
Sarah Spicer, a Milton Keynes-i polgármesteri hivatal hulladék és újrahasznosítási osztályának oktatási munkatársa elmondta, ő magam is használta ezt a mosodai szolgáltatást, első gyermeke baba korában. „Sajnos ez a cég ma már nem működik a városban. De nagyon kényelmes szolgáltatás volt! Nekem azért volt nagyon jó, mert első gyerekem születésekor minden nagyon új volt. Fantasztikus volt, hogy valaki más elvégezte helyettem a pelenkamosást. De mivel a szolgáltatás később itt a városban megszűnt, a második gyerekem pelenkáit már én magam mostam. És rájöttem, hogy az otthoni pelenkamosás nem is olyan zűrös dolog, mint ahogy az első gyerek idején elképzeltem. Azzal, hogy otthon mostam, még több pénzt is takarítottam meg, mint mikor az első gyerek pelenkáit mosodába adtam. Tényleg őszintén támogatom a mosható pelenkák használatát, mert mind a három gyerekemet ezekbe pelenkáztam” – mesélte a Milton Keynes-i városi vezetés munkatársa.
Sarah Spicer elmondta, a mosodánál egyféle pelenkát használnak. „Ez egy elég egyszerű pelenka, amit pelenkázásnál egy kicsit még hajtogatni kell. Aztán együtt mossák ki a pelenkákat, olyan minőségben, hogy a kórházi higéniai szabványoknak megfeleljenek. Aztán az ember egy zsákban átlagosan hetente ötven-hatvan-hetven pelenkát kap vissza. A használt pelenkákat pedig egy különleges tárolóban kell tartani, amit aztán hetente egyszer elszállítanak.”
Nem bánták meg
Milton Keynes-i polgármesteri hivatala az újfajta támogatás bevezetése óta is biztos benne, hogy a mosható pelenkák használatát kell támogatniuk. „Meg vagyunk győződve róla, hogy környezetvédelmi szempontból a mosható pelenkák sokkal kedvezőbbek, mint az eldobható pelenkák. Eldobható pelenkából egy gyerek átlagosan négy-hat ezret használ el a szobatisztaságig. Ha viszont a szülők a mosható pelenkás rendszer mellett döntenek, akkor harminc-harmincöt pelenkát kell vásárolniuk. Az a négy-hat ezer papírpelenka a hulladéklerakóra kerül, míg a mosható pelenkával gyakorlatilag nem termelnek szemetet. A számok magukért beszélnek” – mondta Sarah Spicer.
Téves elképzelések, túl súlyos pelenkagyártók?
A brit önkormányzati dolgozó szerint azonban sok szülőnek és nagyszülőnek még mindig téves elképzelései vannak arról, hogy a mosható pelenka – vagy ahogy pártolói nevezik a valódi pelenka – mit jelent. „Az elmúlt tíz évben a fogalom alapvetően megváltozott. Más lett az anyaga, a formája, a záródása. Az embereknek sokszor nagyon elavult elképzelésük van a mosható pelenkákról. Azt gondolják, hogy valami nagy négyzet alakú textilről beszélünk, aminek bonyolult a hajtogatása. Aztán meg vízbe kell tenni, áztatni, kifőzni. Ez már egyáltalán nem így van. Csinosan illeszkedő darabok, amelyek rögtön mehetnek a mosógépbe, és gyorsan száradnak” – állítja Milton Keynes-i polgármesteri hivatal munkatársa.
Problémát jelent azonban, hogy a mosható pelenkák gyártásával foglalkozó cégek nagyon kicsik. Ezeknek az apró vállalkozásoknak kell versenyezniük az eldobható pelenkákat gyártó óriáscégekel, amelyeknek bőven van pénzük a reklámokra. „Nem tudom, hogy hány mosható pelenka reklámot látott a tévében, de az biztos, hogy eldobható pelenka reklámot azt sokat” – mondta Sarah Spicer a Kossuth Rádió riporterének. A Milton-Keynes-i önkormányzat dolgozója úgy becsüli, teleülésükön a kisgyerekes szülők öt-tíz százaléka használ mosható pelenkát.
Ellenérvek: fárasztó, nem olcsóbb és kedvezhet a tápszerezésnek
Ellenérvek is vannak a mosható pelenka ellen. Egy környezettudatos magyar kismama a Kihívásban elmondta, miután a nyáron kisbabája született, elgondolkozott, hogy milyen típusú pelenkát használjon, végül az eldobható mellett döntött.
„El kezdtem gondolkodni azon, hogy ha az ember mosható pelenkát vásárol, akkor egy csomó energiát fogyaszt azzal, hogy azt ki kell főzni, mosni, vasalni, Hogy ha a papír, eldobható pelenka környezeti hatását összevetjük ezzel, akkor melyik a jobb” – tette fel a kérdést az anyuka. Az is szempont a döntéskor, hogy ha a szoptató nő nem pihen eleget, akkor az befolyásolhatja a termelődő anyatej mennyisségét, ekkor pedig a szintén környezetterhelő tápszerekhez kell nyúlni – mondta a kismama, aki úgy számol, hogy ha minden költséget figyelembe veszünk, így a tisztítást és az általa elkerülhetetlennek tartott vasalást is, a mosható és a papírpelenka ugyanannyiba kerül.
Utolsó frissítés: 2011-09-16 16:25:35
Hallgassa meg!


