Milliókba kerül egy vakvezető kutya kinevelése


 - 2007.08.26. 17:02


Ki gondolná, hogy egy vakvezető kutya kiképzése majdnem 5 millió forintba kerül. A segítő kutyák tanítására, nevelésére pályázatot írtak ki, és úgy tűnik, ez segít abban, hogy minél több kutya segíthessen.


A napokban járt le annak a segítő kutyaképzést támogató pályázatnak a határideje, amelynek keretében összesen 20 millió forint jutott a fogyatékos emberek életét segítő állatok kinevelésére. A pályázók között volt a miskolci Barát-hegyi Vakvezető- és Segítő Kutyaiskola is. Mezősi Tamás elnök a Krónikának elmondta, a pályázatok elkészítésénél a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban figyelembe vették a szakmai szempontokat, a kiképző iskolák észrevételeit.

- Az előző pályázatnál a vakvezető kutyaképzéssel kapcsolatban még az volt a felfogás, hogy ki kell képezni egy kutyát és akkor ez magában megáll, mi pedig azt hiszem, hogy teljes egyetértésben az egész szakmával, azt képviseltük, hogy ez egy sokkal összetettebb dolog, a vakvezető kutya képzésbe 15-18 hónapos kutyákat lehet bevonni, de azokat nagyon indokolt előképezni. Finanszírozására is lehetett pályázni. Borzasztóan fontos dolog, hogy az átadott kutyákkal kapcsolatban kell léteznie egy utókövetési folyamatnak, ez utóbbira nem nagyon lehetett még ebben a pályázatban pályázni – mondta Mezősi Tamás, akitől azt is megtudtuk, hogy 10 alatt lehet azoknak a száma, akik pályázatot nyújtottak be. A segítő kutyánként igényelhető maximum 1 millió forint ugyanakkor nem elegendő az állatok teljes kinevelésére.

- Az 1 millió forint az nagyon nagy pénznek tűnik, valójában egy teljes kutya kiképzésére csak komoly kompromisszumokkal elegendő. Mondjuk egy svájci vakvezető kutyaiskolában mindösszesen 5 millió forintot költenek egy-egy kutyára.

A kiírás értelmében nem csak vakvezető kutyák kiképzésére lehetett pályázni, hanem mozgássérülteket segítő ebek, siketeknek jelző kutyák, illetve epilepsziát észlelő állatok kinevelésére is. A pályázatok értékelése folyamatban van, eredmény októberre várható.

Utolsó frissítés: 2007-08-26 19:06:48




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Milliókba kerül egy vakvezető kutya kinevelése >