Hallgassa meg a 180 percben készült interjút!
A lengyelországi buszbalesetben súlyosan megsérült kislány állapota stabil, a másik két gyermek kissé jobban van, mindhármójukat még kórházban ápolják Lengyelországban - mondta el a Kossuth Rádió reggeli műsorában Gyurkovics Béláné, a kerekegyházi iskola igazgatója. A diákok egy-egy hozzátartozója és a kerekegyházi iskola igazgatónője kint maradt, a többiek már itthon vannak, de az egyik kislányt valószínűleg szerdán vagy csütörtökön már haza lehet hozni. A gyerekek egy nemzetközi táborban vettek részt Lengyelországban.
Az igazgató a 180 percben cáfolta, hogy a balesetet durrdefekt okozta volna. A sofőr és a buszban ülő tanárok szerint is a szemben jövő kamion lépte át a felezővonalat és érintőlegesen súrolta a buszt, a megsérült gyerekek a kamion által érintett oldalon ültek. Az igazgató azt is elmondta, hogy a lengyel ügyészek átadták magyar kollégáiknak az ügyet. A sofőr hazaindult, a többi gyermek már itthon van. A sofőr egyébként nyilatkozott a BAon.hu hírportálnak, és elmondta: kanyarban, nagy sebességgel jött vele szemben egy kamion, átsodródott az ő oldalára és érintőlegesen ütköztek.
Utolsó frissítés: 2011-05-26 17:26:20




