2004 áprilisától számít bűncselekménynek Magyarországon az állatkínzás, és a jogszabály értelmében nemcsak az követi ezt el, aki tevőleg bántalmazza a jószágot, hanem az is, aki úgy tartja, hogy az egészsége károsodik, vagy a tartás következtében elpusztul. Bűncselekmény ma már az is, ha a gazda kiteszi, vagy elűzi az állatát. Számtalan módja és formája van tehát az állatkínzásnak és az állatvédő szervezetek tapasztalatai vegyesek, ha a hatóság szakszerű fellépéséről, pontos helyzetfelismeréséről, gyors beavatkozásáról van szó.
Visszalopott ló
Az állatkínzás egyik hazai példája a Káró Dáma nevű ló esete, ami azonban abban eltér az átlagtól, mert a kanca sorsa végül jóra fordult: a korábbi tulajdonos, Gyenes Andrea egyszerűen visszalopta új gazdájától a rossz tartási körülmények miatt. „A ló nagyon rossz állapotban volt, csont és bőr volt, elsőre nem is ismertem meg. Ennivaló nem volt előtte, így elhoztam a lovat” – mondta Gyenes Andrea.
Kovács Zoltán, a ló hivatalos tulajdonosa szerint nem ő kínozta az állatot, a kanca a ménesben elfoglalt helye miatt éhezett. „Van jobb takarmányhasznosító állat és van rosszabb takarmányhasznosító állat” – mondta Kovács Zoltán, aki az etetési elveket az ősi falkahierarchia érvényesülése szerint tartja helyénvalónak. „Teljesen természetes ló közösség van. A Dáma az utolsóelőtti helyet foglalta el a ménesben. A legjobb szénát mindig a rangsorban előbb állók eszik meg.”
Szoboszlai Tibor rendőr-alezredes, a tapolcai rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, hogy Káró Dáma esetében lopás vétsége miatt folytatnak eljárást, az állatkínzást, nem vizsgálják. „A hatóság most hivatalból eljárva körülnézett, ez a jegyzőkönyv nem tartalmaz olyan adatot, amely alapján nyomozást kellett volna ez ügyben elrendelni” – nyilatkozta a tapolcai rendőrség munkatársa.
Az ügyész szerint az éheztetés nem kínzás
Másik tipikusnak mondható eset, amikor nyereségszerzés céljából nem megfelelően tenyésztenek például kutyákat. Egy Nagykáta környéki szaporító telepről mentett állatokat Kovács Violetta a Németjuhász kutya Fajtamentő Alapítvány munkatársa. „Ilyet még életemben nem láttam. Egyméteres láncon fához láncolva, se kutyaház, se semmi. A kutyák kínjukban több méternyi krátert ástak ki maguknak és a gödörbe próbáltak az időjárás viszontagságai elől menekülni. A telepen elhullott állatok tetemei mindenfelé, iszonyú bűz. A kutyákról kiderült, hogy éhségükben üvegszilánkot, műanyagdarabot, fát, követ ettek, emiatt jó néhánynak a bele olyan szinten sérült, hogy ömlött belőlük a vér.” Amikor a hatósági fő-állatorvos meglátta a telepen tapasztalt állapotokat, azonnal elrendelte a kutyák lefoglalását, a telep bezárását.
A németjuhászokat mentő alapítvány munkatársa azonban azt is elmondta bár úgy gondolták, hogy nem lesz gond az ügy jogi eljárásával kapcsolatosan, ennek ellenére, a rendőrkapitányság azt közölte, hogy az ügyésznő szerint nem történt állatkínzás, hiszen az illető nem bántalmazta a kutyákat.
Bosszúból leszúrt ló
Az elmúlt hetek legmegdöbbentőbb története, amikor elszámolási vita áldozata lett egy ló Érden. Az állatot zálogként magánál tartó férfinál az állat nagyon rossz állapotba került, lefogyott, és sánta lett. Az eredeti tulajdonos állatorvost akart hívni, de nem engedték neki. Néhány nap múlva családjával el akarta vinni az állatot, de ekkor a lovat őrző férfi kést rántott. „Kérdezte, hogy még mindig kell-e a ló, és el akarjuk-e vinni, úgyis ki van fulladva és döfött egyet. Utána megint beledöfött egyet és akkor találta szíven” – emlékezett az állat eredetei tulajdonosa.
Sokszor bizonytalanok a rendőrök
Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány sajtóreferense szerint sajnos jellemző, hogy a rendőrök sok esetben nem biztosak benne, mikor, hogyan intézkedhetnek. Az érdi esetben is volt egy némi tanácstalanság, de aztán a helyi hatósági állatorvos megállapította, hogy a még meglévő lovak is nagyon rossz körülmények között, nagyon rossz állapotban vannak, így azonnali lefoglalták az állatokat.
A szélsőséges esetektől eltekintve szinte napi gyakorlat is lehet az állatkínzás. Vidéken például a nem kívánt kutya vagy macskakölyköktől sokszor brutális módon szabadulnak meg. Egy helvéciai esetről számolt be Dr. Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun megyei főkapitányság sajtószóvivője: „A lakásának garázsában hét db háromnapos kutyát és egy kölyökmacskát ásóval agyonütött. Eljárás indult az 53 éves férfi ellen, méghozzá állatkínzás bűncselekményében.”
Seress Zoltán, a szegedi Orfeusz Állatvédő Egyesület elnöke szerint néhány helyen a hatóság nagyon komolyan veszi és megpróbálja felderíteni az ügyeket, de volt olyan eset, amikor egyszerűen azt mondták, hogy azért nem veszik fel az állatkínzásos eset bűnjeleit, mert úgyse lesz meg a tettes.
Állatvédelmi Őrség
Az állatkínzás elleni hatékonyabb küzdelem elősegítésére alakult meg a közelmúltban az Állatvédelmi Őrség. A civil szervezet a megelőzésében, a visszaszorításban és felderítésében is szeretne közreműködni. Az Állatvédelmi Őrség 150 önkéntessel kezdte a munkáját és a polgárőrség mintájára működik, vagyis segítik a rendőrség munkáját - ebben az esetben az állatkínzások felderítésében.
A Cerberos Állatvédő Egyesület és a Fehérkereszt Állatvédő Liga által tavaly év végén elkezdett szervező munka célja egy olyan hatékonyan működő Szövetség létrehozása volt, amely képes egy állatkínzásos bűncselekményt a bejelentéstől az elkobzáson át a feljelentésig, majd az állat rehabilitációja utáni örökbeadásig végigkísérni, segíteni.
A szövetséget a két civil szervezet többek közt az Országos Rendőr-főkapitánysággal, az Országos Polgárőr Szövetséggel, cégekkel, valamint a magyar állatvédelmi ombudsmannal közösen hozta létre.
2009-ben Magyarországon 965 esetben érkezett bejelentés a rendőrség felé állatkínzásról, ebből 303 esetben történt vádemelés. Ez azt jelenti, hogy átlagosan naponta két-három állatot ért olyan súlyos bántalmazás, mely esetében a rendőrség segítségét kérték. És ezek csak az olyan esetek, ahol a szemtanúk tudták hová fordulhatnak. Sajnos azonban az állatkínzások száma ennél jóval magasabb, csak a legtöbb esetben vagy nincsenek szemtanúk, vagy ha vannak is, nem tudják hová, kihez fordulhatnak segítségért - olvasható Állatvédelmi Őrség honlapján.
Utolsó frissítés: 2010-08-17 17:48:27

Hallgassa meg!


