Hallgassa meg!
Magyarországon csak minden ötödik autóra köt casco biztosítást a tulajdonosa – egy nem reprezentatív felmérésben résztvevők fele mondta azt, hogy túl drága ez a szolgáltatás, míg harmaduk vélte úgy, hogy az öreg autóra nem is érdemes cascót kötni. De az olyan válaszok is jellemzőek voltak, mint hogy a kárrendezéssel kapcsolat procedúra túl bonyolult, vagy a válaszadó magabiztos vezetőnek tartja magát, s úgy véli, ő nem fog balesetet okozni. Pedig éppen a kis értékű, idősebb autóknál okozhatja a legnagyobb családi bonyodalmat egy karambol. Pár százezres kár könnyen kiteheti akár az autó teljes értékének a felét is.
Idős autóból közel 2,3 millió fut a magyar utakon. Hat és 15 év közötti gépkocsiból körülbelül 1,5 millió, 15 év fölöttiből pedig közel 800 ezer van magyarországi magánszemélyek tulajdonában. A biztosítók az öreg autók tulajdonosai számára is újabb ajánlatokkal állnak elő, például az összegbiztosítással, amikor csak a leszerződött összeget fizetik, vagy a csökkentett szolgáltatású biztosításokkal, melyek alkatrészárban vagy szervizóradíjban kevesebbet nyújtanak ugyan, de jóval olcsóbbak is. Sok biztosítónak a tíz évnél idősebb autókra kötött biztosításában a lopáskár már nincs benne, ezeknél ugyanis alacsony a ez a fajta kockázat. A hitelre vásárolt autók esetén kötelező cascót kötni, melynek összegét gyakran a törlesztőrészletbe építik bele.
Cselovszki Zsolt, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének gépjárműszekciójának elnöke szerint régi, és ma már nem is igaz beidegződés, hogy a casco drága. Az elmúlt négy évben jelentős árcsökkenés történt, s nemcsak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, hanem a casco területen is komoly verseny van.
Utolsó frissítés: 2011-10-06 20:18:54



