Hajnal-táj - 2011.10.27. 13:12
Magyarország legnagyobb szalmatüzelésű erőműve készül el 2012-re Pécsett. Az alapanyag-ellátáshoz szükséges szerződések nagy részét már megkötötték. A napokban rendszeresen tartanak bemutatókat a partnerek számára és civil fórumon is igyekeznek megismertetni az új biomassza projektet. A civil szervezetek azonban fenntartásukat és kérdéseiket is megfogalmazták a készülő beruházással kapcsolatban.
Péterffy Attila, a pécsi hőerőmű energetikai igazgatója szerint a szalmatüzelésű blokk új utat jelenthet az ország energiaellátásában. Ahogy mindennap azzal szembesülünk, hogy az orosz földgáznak kitett Magyarország távhőtermelése – épp az import energiahordozó árából adódóan – igen drága, valamiféle kitörési pontot kellett találni. Ezt a pécsi cég már 2003-ban a megújuló energiaforrásokban látta – mondta a hőerőmű munkatársa.
Másként vélekedik a szalmatüzelésű erőműről az egyik legnagyobb Pécs környéki mezőgazdasági vállalat irányítója. A szakember szerint a szalmával való fűtés hatására folyamatosan fogyatkozna a termőföld szerves anyag tartalma, vagyis a talajban lévő humusz mennyisége. A mezőgazdász szerint ráadásul nagyon korlátozott az az idő, amíg a szalmát el lehet szállítani egy adott területről. A gyorsan nedvesedő, rohadó növényrészből még az erőmű számára szükséges hatalmas mennyiségnél kisebb tömeg bebálázása is gondot jelenthet.
A pécsi hőerőmű igazgatója szerint ugyanakkor a szalmaerőművek máshol már bizonyítottak, a búzatermelésben elöljáró Spanyolországban és Dániában is már régóta működnek ilyen energiatermelő blokkok – jó hatásfokkal.
Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom vezetője szerint a mezőgazdasági területek megsínylenék a szalma elszállítását. „Nehezen elképzelhető, hogy 240 ezer tonnát begyűjtenek az egész régióból – Balatontól délre, Dunától Nyugatra. Ez azt jelentené, hogy naponta ezer tonna szalmát kellene égetniük. Az napi háromezer bála, ami szinte meg sem fordulhat, táplálni sem tudják ilyen gyorsan a gépeket” – mondta Vicze Csilla. A civil vezető szerint , ha kisebb erőműről lenne szó, azt támogatnák, mert olyanok a szomszédos Ausztriában is minden faluvégen vannak. „Az jó, hogy a helyi hulladékot begyűjtik, de itt egy óriásról, egy oroszlánról van, amit etetni kell, és aminek nagyon súlyos következményei vannak” – tette hozzá a természetvédő.
Péterffy Attila azt mondta, az erőműnek naponta 660-670 tonna szalmára lesz szüksége, ezt azt jelenti, hogy naponta kilencven kamiont kell fogadniuk. Ezt megoldani az igazgató szerint „abszolút lehetséges”.
Utolsó frissítés: 2011-10-27 19:03:37
Hallgassa meg!


