Overdose tulajdonosa elveszítheti futtatói jogát


 - 2009.10.27. 13:47
Előzetes letartóztatásban marad a híres magyar versenyló, Overdose tulajdonosa, Mikóczy Zoltán, ráadásul elveszítheti a futtatói jogát, ha bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követett el. Overdose társtulajdonosa szerint az ügy nem befolyásolja a ló további versenyeztetését.

Előzetes letartóztatásban marad Mikóczy Zoltán, az Overdose versenyló tulajdonosa és annak üzlettársa, akiknek a szabadlábra helyezési kérelmét kedden elutasította a nagyváradi bíróság.

Mikóczyt és annak magyar állampolgárságú üzlettársát, Gy. D. S.-t a múlt héten helyezték tíz napra szóló előzetes letartóztatásba. Azzal gyanúsítják őket, hogy a csődbe ment és felszámolás alatt álló romániai (élesdi) húsüzemükből 700 ezer lej (43 millió forint) becsült értékű gépeket próbáltak elvinni hitelezőik elől.

Száraz György, Mikóczy Zoltán barátja szerint bár egyelőre nem tudni, hogy a Nagyváradon elfogott, s azóta előzetes letartóztatásba helyezett Mikóczy tényleg követett-e el bűncselekményt, ha bebizonyosodik bűnössége, felfüggeszthetik futtatói jogát. A vonatkozó szabályok szerint erre a versenyintézőség tehet javaslatot a Lóverseny Felügyelő Bizottságnak (LFB), a döntést ez utóbbi szervezet hivatott meghozni.

Száraz György elmondta, hogy mivel a futtatói jog birtoklásának számos feltétele közül az egyik az erkölcsi tisztaság, a jog átmeneti időre visszavonható, vagy el is vehető attól, akit például bűncselekmény miatt elítélnek. Az alagi lósportot és Overdose-t is kiválóan ismerő versenybíró úgy fogalmazott: Alagon egyelőre csak vélelmezik, hogy tévedett a Mikóczy Zoltánt elfogó román rendőrség, ám bármi megtörténhet. Még az is elképzelhető, hogy hatalmas értéke okán – Overdose becsült értéke ötmillió euró – egy csődeljárásban lefoglalható a világhírű ló, bár ilyen jellegű információ egyelőre nem áll rendelkezésre.

Az azonban biztos, hogy a „csodaló” napokon belül visszaérkezik gyógykezelése színhelyéről, Angliából Alagra, ám leghamarabb szűk egy év múlva tud versenyezni. Az állatnak előbb vissza kell szereznie állóképességét, hiszen a hosszú kihagyás miatt izomzata nem képes a korábbi teljesítményre. A szakember elmondása szerint Overdose további sorsa szempontjából egyelőre a ló másik szlovák állampolgárságú társtulajdonosának van döntő szerepe, el is viheti Magyarországról. További kérdés, hogy Overdose harmadik tulajdonosa, egy szintén szlovák állampolgárságú férfi beleszól-e a ló körüli ügyek intézésébe, s ha igen, milyen mértékben.

Czucz István, Overdose társtulajdonosa szerint Mikóczy Zoltán letartóztatása nem befolyásolja a ló további versenyeztetését. A három tulajdonos, Mikóczy, a szintén szlovák állampolgár Mario Hoffman és ő együtt hozzák meg a döntéseket a lóról. „Remélem, hogy a Zolival történt dolgok a lehető legkorábban megoldódnak – mondta Czucz. – A ló jól van Angliában, az új körülmények között Overdose kétszer át volt vasalva, nem sántít, jó kondícióban van, naponta kézen vezetik. Ha minden jól megy, akkor január-februárban nyereg alatt kezdhet dolgozni. Hármasban fogjuk eldönteni a hónap végéig, hogy pontosan hova fogjuk vinni, vagy Magyarországra, vagy Szlovákiába átmenetileg, ahol télen edzhet, hogy ne legyen januárban-februárban kihagyás, baráti megegyezés és a ló sorsa hármunk kezében van.”

MTIUtolsó frissítés: 2009-10-28 09:05:45




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Overdose tulajdonosa elveszítheti futtatói jogát >