Szeméthalomból mentettek ki egy idős nőt Győrben

Fotó: MR/Pintér Zsolt - illusztrációFotó: MR/Pintér Zsolt - illusztráció
Társadalmi összefogással mentettek meg Győrszentivánban egy helyi idős asszonyt, aki lomok között élt, főzni, fűteni nem tudott.

Hallgassa meg!

Rendőrök, polgárőrök, az önkormányzat képviselői és civilek is segítettek annak a győrszentiváni asszonynak, akit trükkös tolvajok károsítottak meg néhány napja. A segítség azonban ezúttal nem pénz formájában érkezett, hanem segítő szándékú emberek kétkezi munkájaként. A magányos idős asszony ugyanis úgynevezett gyűjtögető életmódot folytat.

Marika néni udvaráról egyszerre több mint tíz ember hordta ki a felhalmozott lomot, üveget, papírt, ócska vödröket. Stók Zsolt győrszentiváni körzeti megbízott is a pakolók között volt. A törzszászlós elmondta, az asszonnyal úgy kerültek kapcsolatba, hogy bement a rendőrségre, és azt mondta, betörtek hozzá, ráadásul nem tud főzni és fűteni sem. A rendőrök kimentek a Győrhöz tartozó településen élő nyugdíjas tanárnőhöz, majd látva a házban uralkodó állapotokat, szóltak az önkormányzatnak, az idősek otthonának, polgárőrségnek. Egy cég felajánlott két konténert, és hogy ingyen elszállítja a szemetet, illetve átveszik a papírt.

A nő huszonöt év alatt gyűjtötte össze a nagy mennyiségű lomot, és most döntött úgy, hogy megszabadul tőle, belátta, hogy a fertőzésbeszélyessé vált szeméttel nem élhet együtt. A segítők is kesztyűben dolgoztak, nehogy elkapjanak valamilyen betegséget – mondta Stók Zsolt.

Az elmúlt évtizedekben az asszony elzárkózott a külvilágtól, rokona nincs, egyedül élt, nem voltak barátai, senkivel nem beszélt. Ma már jár az idősek otthonába, ahol fürödhet, enni is kap és társaságra talált.

A polgárőrök mellett civilek és a helyi szociális otthon dolgozói is jelen voltak a kipakolásnál. A jogi képviseletet a helyszínen Madarász Tiborné látta el, aki elmondtam, az idős asszony helyzete elszomorító, de korántsem egyedi. Egyre több olyan magára hagyatott idős ember van, akinek nincsenek, vagy túl messze vannak a rokonai, így egyedül maradnak. Igaz, hozzátartozik, hogy sokan idős korúkban is szeretnének önállóak maradni. „Ez odáig fajul, hogy rendszeresen kapunk olyan telefonokat és olyan bejelentéseket – heti rendszerességgel az utóbbi időben –, hogy idegen emberek kopognak be a hivatal megbízásából.” Ezeket az kedvesnek tűnő ismeretleneket az idősek gyakran beengedik, majd teljesen védtelenné válnak velük szemben. Olyan is előfordul, hogy a bűnözők, ha látják, hogy valamely ház kapuján éthordó lóg, gondolják, hogy idős ember él, és amikor azok nincsenek otthon kipakolják a lakásukat, amit lehet visznek.

A nyugdíjas tanárnő további sorsa kapcsán Madarász Tiborné elmondta, az asszony állapotát felmérve gondozásba vették az idősek otthonában, a házi orvos bevonásával pedig megindult a gyámság alá helyezési eljárás. A tüzelőjéről a polgárőrség és a helyi civilek gondoskodnak. „Ilyenkor jön az, hogy összefogás” – mondta az idős nő segítője.

Utolsó frissítés: 2011-11-28 13:50:45




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Szeméthalomból mentettek ki egy idős nőt Győrben >