Az erősebb szlovák térerőre panaszkodnak Nógrádban

A mobiltelefon-szolgáltatások vételi lehetőségének vizsgálatát kérte a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság elnöke. A hatóság azt felelte: a szolgáltatóknak nincs teljes lefedettségi és ellátási kötelezettségük.

A mobiltelefon-szolgáltatások vételi lehetőségének vizsgálatát kérte a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság elnöke, mivel a nógrádi határ menti területeken a szlovákiai hálózatra váltanak a készülékek, megdrágítva a költségeket – mondta Becsó Zsolt bizottsági elnök sajtótájékoztatóján Salgótarjánban.

Becsó Zsolt elmondta: a levélre már megkapta a választ, amely tartalmazza, hogy a szolgáltatóknak nincs teljes lefedettségi és ellátási kötelezettségük, így a hatóságnak nem áll módjában erre kötelezni őket. A Karl Károly igazgató által jegyzett válasz arra is kitér: a hatóság 2007-ig évente ellenőrizte a mobiltelefon-szolgáltatókat a tekintetben, hogy biztosították-e a koncessziós szerződésben vállalt minőséget és lefedettséget. Azonban jelenleg ilyen előírás már nincs a szerződésben, a szolgáltatók piaci érdekeik figyelembe vételével jogosultak kiépíteni a hálózatukat. Becsó Zsolt közölte: a hatóság az érintett szolgáltatóknak kivizsgálásra továbbította a panaszt.
 

Utolsó frissítés: 2010-09-08 19:51:27




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Az erősebb szlovák térerőre panaszkodnak Nógrádban >