Tudatos vásárlással a pazarlás ellen

élelmiszer
Napközben  - 2011.10.17. 14:42
Fotó: MTI/Czimbal Gyula – illusztrációFotó: MTI/Czimbal Gyula – illusztráció
Az idősebbeket még arra nevelték, hogy ételt nem dobunk ki. A fogyasztói társadalomra nem jellemző a takarékosság.

 Hallgassa meg!

Ha tudnánk, hogy egy kanál méz mennyi emberi munkába kerül, talán lenyelni sem mernénk, nemhogy kidobni. Az élelmezési világnap kapcsán sok szó esik arról, hogy közel egymilliárd ember éhezik a világon, miközben az ENSZ felmérése szerint az élelmiszerek harmada végzi a kukákban. Becslések szerint az amerikai családok havonta ötven kilogrammnyi élelmet dobnak ki.

Magyarországon évente kétszáz kilogrammnyi élelmiszerhulladék jut egy főre, de ebbe mindent beleszámolnak a mezőgazdálkodás során keletkező, ám fel nem használt mennyiségtől a boltokban el nem adott árukig, és csak viszonylag kisebb hányadáért felelősek a háztartások – mondta a Kossuth Rádiónak Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) munkatársa. A szakember azt tanácsolja: vásároljunk megfontoltan, megtervezetten, mindenből csak annyit, amennyire szükség van, és mindenekelőtt tartsunk rendet a készleteik között.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke az Eurostat felmérését idézte, amely szerint a háztartásoknál keletkezik a teljes hazai élelmiszerhulladék negyede, mintegy négyszázezer tonna. Az egyesület ezért kampányba kezdett azzal a mottóval, hogy „ami ehető, azt együk is meg”, s nemsokára elindul az akció internetes oldala is, amelyen praktikus tanácsokkal igyekeznek segíteni a háztartásoknak.

Utolsó frissítés: 2011-10-18 09:20:03




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Tudatos vásárlással a pazarlás ellen >