Tudja-e Moha bácsi, hol a traffipax?

Fotó:
Egy kör e-mail szerint lámpába szerelt traffipaxok álltak munkába a főváros több csomópontján. A küldő biztos, a rendőrségtől származó információkra hivatkozik, de tényleg működnek ezek a rejtett sebességmérők? Erre a kérdésre kereste a választ a Napközben.

Hallgassa meg a Napközben összeállítását!

A taxisok azt mondják, vannak olyan csomópontok a fővárosban, ahol működnek ilyen lámpába épített berendezések, automata traffipaxok, és az egyik kereszteződés szerepel is azon az interneten terjedő listán, amit sokan hitelesnek, sokan azonban hiteltelennek tartanak. Ők azt mondják, a műszer egyrészt nagyon drága lenne, másrészt csak úgy szerelhető fel, hogy látszik is.

Rácz Tamás, a vezess.hu főszerkesztője a műsorban azt mondta, ő is megkapta ezt az e-mailt, de már öt éve jönnek a gépére ilyen interneten terjedő álhírek, hoaxok. Annak azonban van valóságalapja - teszi hozzá -, hogy néhány helyen kamerával figyelik a kereszteződéseket, piros lámpákat, példaként pedig egy veszprémi és gyulai kereszteződést hozott, amelyet mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül tényleg bekameráztak, és a felvételek alapján büntetnek is. Emellett bevált módszer az is, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján érkeznek a közigazgatási bírságok.

Az BRFK csak egy rövid közleményben válaszolt a szerkesztőség érfdeklődésére, és cáfolta a csomóponti közlekedési lámpákba épített traffipaxok meglétét, azt ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a listán szereplő  csomópontokban (is) folyamatosan és fokozottan ellenőrizhetik a közlekedők sebességét és a szabályok betartását.

A navigációs rendszerek általában csak a fixen telepített traffipaxokat ismerik, de vannak olyan szoftverek is, amelyek adatbázisai folyamatosan frissíthetők, és ide sokan töltik fel az internetről letölthető traffipax-adatbázisokat. Sulyok István, a  Navigate Kft. ügyvezetője ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek az adatok sokszor éppen a világhálóról, vagy a felhasználóktól, az autósoktól érkeznek, így aztán ezen információk valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető. Ez a magyarázata aztán annak, hogy a GPS-készüléken „Moha bácsi” is sokkal többször is riaszt, mint ahány sebességellenőrző műszer valóban működik.

Ha tömegesen lámpákba épített traffipaxokkal nem is, de a rendőrség próbálkozik más módszerekkel. Az M7-esen például márciusban úgynevezett láncellenőrzést végeztek, azaz megszórták az sztrádát sebességmérőkkel. Most ugyan nem, de korábban előfordult olyan eset, hogy egy ilyen akció során egy autó hatszor futott bele egymás után a gyorshajtásba. Ez a rendszer azért jó, mert az autósok általában lelassítanak, ha tudják, vagy a szembe jövők villogással figyelmeztetik, hogy ellenőrizhetik őket, így azonban könnyen csapdába esnek. Új módszer egyébként a mobil sebességmérés is, amikor civil gépkocsiból, menet közbe mérnek a rendőrök.

Utolsó frissítés: 2011-04-06 20:29:17




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Tudja-e Moha bácsi, hol a traffipax? >