A beszámoló szerint a jelenlegi - évi közel 74 milliós utasforgalmat bonyolító - repülőtér tehermentesítését szolgálja majd a legkevesebb évi 60 milliós kapacitásúra tervezett új reptér.
A pekingi nemzetközi légikikötő a világon a második legnagyobb, és vélhetően 2015-re eléri kapacitásának csúcsát, a 76 millió utast évente. A helyzet sürgető, a beruházás elindítását a szakemberek már egy évvel korábbra várták.
„Ma már Pekingben lehetetlen új járatokat indítani, annyira szoros a napi menetrend” - hangoztatta Li Csia-hsziang, a kínai polgári légügyi hivatal vezetője.
Li szerint már minden előkészületet megtettek, csupán az államtanács jóváhagyására várnak. A beruházás összegét legalább 100 milliárd jüanra (15 milliárd dollár) teszik. Helyét még hivatalosan nem közölték, de korábbi híradások a déli városrészhez tartozó Tahszinget említették.
A főváros második repülőtere egy a 11-ből, amelyet a CAAC 2011-ben építtetni tervez.




