Moszkva nem támogat szankciókat Irán ellen

Oroszország
Nemes Gábor (Moszkva) - 2010.02.20. 17:55
Fotó: WikipediaFotó: Wikipedia
Moszkva nem támogat semmilyen bénító erejű szankciót Irán ellen és igenis szállítani fogja a Teherán által már kifizetett SZ-300 típusú rakétaelhárító-rendszereket. Ezt Rjabkov külügyminiszter-helyettes jelentette be néhány órával azután, hogy Lavrov külügyminiszter aggodalmát fejezte ki az iráni atomprogrammal kapcsolatban.

Hallgassa meg!

A bénító erejű szankciók kifejezést Netanjahu izraeli miniszterelnök használta a hét elején moszkvai tárgyalásai során, és például az olajtermékek szállításának megtiltását emlegette. Az orosz külügyminiszter-helyettes most leszögezte: Oroszország csak olyan szankciót támogat, amely közvetlenül az atomfegyver gyártását akadályozná, és nem hajlandó egy egész országot büntetni.

Így megint nem lehet tudni, hogy Moszkva meddig megy el Iránnal szemben, milyen konkrét lépéseket támogatna - az Irán megbüntetésétől egyébként szintén húzódozó Kínával együtt. Ami pedig az sz-300-at illeti, ezek birtokában Irán megvédheti nukleáris létesítményeinek egy részét egy esetleges izraeli, vagy amerikai légi csapással szemben. Moszkva éppen ezért eddig különféle indokokkal mindig elodázta a modern légvédelmi rendszerek szállítását.
 

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-02-21 13:45:44




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Moszkva nem támogat szankciókat Irán ellen >