Nagy Imre-per – Újratárgyalás 2011 Nagy György András - 2011.06.16. 14:49
Nagy Imre és társai ellen 1958 júniusában folyó koncepciós perről ötvenkét órányi hanganyag maradt meg. A Magyar Rádió először mutatja be ilyen terjedelemben az évtizedekig titkosított hangfelvételeket. A négyrészes sorozatban a perből közel nyolcvan perc eredeti hanganyag hallható.
Hallgassa meg a harmadik részt!
A sorozat harmadik részében elérkeztünk 1958. június 9-hez, amikor megkezdődött a fő per, Nagy Imre – Szilágyi Józseféhez hasonlóan – zárt tárgyalása, amelyen államtitkot képező filmfelvétel készült. A filmből aztán háromféle hosszúságú propagandafilmet vágnak, de ezt soha nem mutatták be. Az eredeti filmet a hatvanas évek elején megsemmisítették, csak néhány tíz-húsz perc maradt fenn.
A sorozat szerkesztő-műsorvezetője Nagy György András, állandó szakértője Rainer M. János történész.





