Túlzás a magyar államcsőd lehetőségéről beszélni Olli Rehn EU-biztos szerint. A magyar gazdaság az újjáéledés útján halad, és ez év első negyedében már megmutatta ereje első jeleit – közölte.
Elutasította az esetleges magyar államcsődről szóló kijelentéseket szombaton Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, és kijelentette, hogy megkezdődött a magyar gazdaság talpraállítása.
A fejlődő és feltörekvő országokat tömörítő G20 csoport dél-koreai értekezlete után újságíróknak nyilatkozva a biztos azt mondta, hogy Magyarország komoly haladást ért el pénzügyei konszolidálásában az utóbbi néhány évben. „A magyar gazdaság az újjáéledés útján halad, és ez év első negyedében már megmutatta ereje első jeleit. Ezért Magyarország pénzügyi, vagy az adósságok okozta csődjéről beszélni nagy túlzás" – fogalmazott Olli Rehn.
Az EU-elnökséget betöltő Spanyolország gazdasági minisztere, Elena Salgado szerint az EU és a Nemzetközi Valutaalap közös bizottságának kellene eldöntenie, hogy az aggodalmak megalapozottak-e, és milyen mértéket ölthet a magyar pénzügyi hiány, de arról nem tett említést, hogy várható-e a közeljövőben egy ilyen bizottság felállítása. Kétségtelen, hogy a magyar kormány nagyon bátor intézkedéseket tett a pénzügyi hiány mérséklése érdekében, és azt hiszem, a továbbiakban is ezt teszi - mondta a miniszter.
Varga: konszolidált a gazdasági helyzet
Varga Mihály szerint a 2010-es költségvetésnek nem sok köze van a valósághoz, azonnali, sürgős beavatkozásra van szükség. A gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve az államtitkár leszögezte: a hétvégén a kormány rendkívüli ülésen dolgozza ki az akciótervet. Arra a kérdésre, hogy csődközeli-e a magyar gazdaság helyzete, azt válaszolta: a helyzet konszolidált, a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia. Az elmúlt napok fideszes kijelentései az államtitkár szerint túlzóak voltak.
A forint árfolyama azután kezdett jelentősen gyengülésbe, hogy Kósa Lajos Fidesz-alelnök csütörtökön arról beszélt: jelenleg a közvetlen államcsőd elkerülése a cél, majd pénteken a kormányfő szóvivője nem tartotta túlzónak a debreceni polgármester kijelentéseit.




