Kozmann György független polgármesterjelöltként indul Pakson

Kozmann György kétszeres olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok kenus polgármesterjelöltként elindul az október 3-i választáson.

Az egykori élsportoló független jelöltként, a Paksi Lokálpatrióták Egyesületének (PLE) támogatásával száll versenybe szülÅ‘városának polgármesteri székéért. Kozmann György elmondta, hogy rendkívül sokat kapott a várostól, és most törleszteni szeretne. „Itt nÅ‘ttem fel Pakson, itt váltam azzá, amivé váltam. Nagyon erÅ‘s támogatottságot érzek magam mögött ahhoz, hogy terveimet megvalósítsam” – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy szeretné kamatoztatni sportban szerzett kapcsolatait és tapasztalatait. Hozzáfűzte: úgy érzi, hogy a polgármesterséghez szükséges emberi tulajdonságokkal rendelkezik, a szakmai része pedig tanulható, mivel senki nem születik polgármesternek.

A városvezetést csapatmunkának tartja. E csapatba tartozik a képviselÅ‘-testület, az önkormányzati apparátus, és szükség van a széles körű lakossági, civil támogatásra is. Kozmann György kiemelte, hogy számára fontos a függetlenség, az országos politikától távol tartja magát. A Paksi Lokálpatrióták Egyesületének programjának legtöbb elemével tud azonosulni, hiszen abban a helyi értékeké és érdekeké a fÅ‘szerep.

Kovács Sándor, a PLE elnöke úgy fogalmazott, hogy Kozmann György márkanév Pakson, sÅ‘t Magyarországon, és megvannak azok a tulajdonságai, amelyek a város vezetéséhez szükségesek. „Úgy gondoljuk, hogy az eddigi eredmények elismerése mellett új gondolkodásra, új városvezetésre van szükség” – mondta.

Pakson a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a jelenlegi városvezetÅ‘, Hajdú János, akit a Paks Városért Mozgalom is támogat, a Balközép Szövetségé pedig MezÅ‘si Árpád tanító.




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Önkormányzati választás 2010 > Kozmann György független polgármesterjelöltként indul Pakson >