Political Capital: nagyarányú Fidesz-győzelem várható

Fotó: MTI/Kovács TamásFotó: MTI/Kovács Tamás
A Political Capital nagyarányú Fidesz-győzelmet valószínűsít az októberi önkormányzati választáson, az intézet szerint egyértelműnek tűnik Tarlós István főpolgármesterré választása, ahogy a Fidesz jó eséllyel többséget szerezhet a Fővárosi Közgyűlésben is.

A Political Capital közleménye szerint az MSZP legfeljebb támogatottsága szinten tartásában bízhat az önkormányzati választásokon. A szocialistáknak mindenekelőtt a XIII. kerületi, esetleg a szegedi polgármesteri cím megtartására lehet esélyük. Néhány megyei jogú város vagy budapesti kerület polgármesteri címének megszerzése már sikert jelentene számukra – fűzi hozzá közleményében a politikai elemzéssel és tanácsadással foglalkozó intézet.

Kiemelik: Észak-Magyarországon a Jobbik veszélyezteti az MSZP legnagyobb ellenzéki párti pozícióját, a jelöltállításban ugyanis felülmúlták a szocialistákat. Az elemzők szerint a tavaszi eredményekből kiindulva a Jobbik akár polgármesteri címeket is szerezhet néhány, 10 ezer főnél nagyobb településen, de a párt jelöltjei emellett több városi önkormányzatban, vagy akár egy-egy megyei közgyűlésben is a "mérleg nyelvévé" válhatnak.

A Political Capital úgy látja, hogy az LMP legfőbb célja a fővárosi közgyűlés fideszes többségének megakadályozása lehet. Az „országosan már a jelöltállítás során kudarcot vallott párt” így döntési pozícióba kerülhetne Budapesten.

Az elemzés készítői megjegyzik továbbá, hogy az önkormányzati választási rendszer nyáron elfogadott változásai miatt kevesebb kisebb szervezet lehet sikeres október 3-án: a megyei közgyűlésekből szinte teljesen el fognak tűnni a civil szervezetek, akik a nagyobb településeken is jóval kisebb súlyt képviselhetnek majd.

Az intézet összegzése szerint országosan a Fidesz indíthatja a legtöbb, 8.823 jelöltet, míg a második hely a Jobbiké, amely 4.235 indulójával sem éri el a Fidesz-jelöltek számának felét. Az MSZP 3.694 jelölttel vághat neki a választásoknak, közülük 194-en szállhatnak harcba polgármesteri címért, ami fele a négy évvel ezelőtti adatnak. A Jobbik és az MSZP indulóinak száma között a kistelepüléseken a leglátványosabb az eltérés: 1.238-455 a Jobbik javára. Hozzáteszik: az LMP országosan 1.133 jelöltjével jócskán lemaradt, a párt aspiránsai közül ráadásul csak huszonhatan számítanak polgármesterjelöltnek.

A Political Capital szerint a Fidesz-KDNP-nek 17, az MSZP-nek 9, az LMP-nek 4, a Jobbiknak 3 mandátum jutna a fővárosban, ha októberben a tavaszi választással azonos arányok ismétlődnének meg. Ez pedig azt jelentené, hogy ha "szűken is", de meglenne a kormánypártok többsége a főpolgármester szavazatával kiegészülő közgyűlésben - fűzik hozzá.
 

Utolsó frissítés: 2010-09-09 13:47:56




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Önkormányzati választás 2010 > Political Capital: nagyarányú Fidesz-győzelem várható >