Az elemzők szerint idő kell az adócsökkentéshez

választás2010 Fidesz
Deli Kriszta - 2010.03.09. 12:36
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Valóban van hova csökkenteni az adókat – vélik az MR1-Kossuth Rádió által megkérdezett szakértők Orbán Viktor adómérséklésről szóló ígérete kapcsán. A PricewaterhouseCoopers adópartnere szerint – ahogy a Fidesz elnöke is jelezte – legalább 4-6 évre szükség van az adók mérsékléséhez, illetve az adórendszer átalakításához.

Hallgassa meg!

Valóban van hova csökkenteni az adókat – vélik az MR1-Kossuth Rádió által megkérdezett szakértők annak kapcsán, hogy Orbán Viktor hétfőn 4-6 év alatt megvalósuló adómérséklést ígért a magánszemélyeknek és vállalkozásoknak. Bartha Attila, a Kopint-Tárki elemzője szerint Magyarországot leginkább Szlovákiához és Romániához kell hasonlítani, ezek az országok ugyanis sokkal inkább versenytársaink, mint Ausztria.

„Ausztriában az átlagos adóterhelés a Magyarországinál is magasabb, egy jól működő országban azonban a magas adó nem feltétlenül versenyképességi hátrány” – fogalmazott az elemző. Magyarországon a GDP arányában 45 százalék körüli jelenleg az elvonás. Ez azt jelenti, hogy száz forintból közvetve 55 forint marad nálunk. Ehhez képest Romániában 68 forint maradhat az emberek zsebében – magyarázta.

Bartha Attila megjegyezte: elsősorban munkahelyteremtéssel lehetne fokozni a versenyképességet, hiszen így többen fizetnének adót. Erre azonban szerinte csak hosszútávon van lehetőség.

Így gondolja ezt Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adópartnere is. Szerinte legalább 4-6 évre szükség van az adók mérsékléséhez, illetve az adórendszer átalakításához. Erdős Gabriella hangsúlyozta: az átlagos adóterhelés – figyelembe véve a személyi jövedelemadót, a társasági adót, a társadalombiztosítási járulékokat – Csehországban és Lengyelországban 3-4 százalékkal, míg Szlovákiában több mint 10 százalékkal alacsonyabb, mint Magyarországon. Az elemző szerint ugyanakkor fontos lenne még növelni az adózási fegyelmet is. Jelentős könnyítés lenne az iparűzési adó eltörlése, ez azonban a második legnagyobb bevételt jelenti a társadalombiztosítási járulékok után, így kiesése 100 milliárdokat jelentene a költségvetésnek.

Bajnai Gordon egyébként szintén adó-és járulékcsökkentést javasolt a következő kormánynak a parlamentben elmondott évértékelő beszédében. A kormányfő február 22-én azt hangsúlyozta: a 2011 utáni 4 százalékos gazdasági növekedés kétezermilliárd forintos forrást biztosíthat a munkavállalók és munkáltatók adóterheinek csökkentéséhez.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-07-23 17:19:07




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > Az elemzők szerint idő kell az adócsökkentéshez >