Hallgassa meg a műsort!
– Miről fog szólni az idei, 13. Zsidó Nyári Fesztivál?
– Ez egy összművészeti fesztivál, és az az igyekezetünk, hogy a művészeteknek minden ága képviseltesse magát a fesztiválunkon: kántorkoncert, klezmerkoncert, dzsesszkoncertek hangzanak el a fő helyszínen, a Dohány utcai zsinagógában. Ezen kívül lesz balett a Rumbachban, mozi az Uránia Filmszínházban, méghozzá egy jeruzsálemi rendezvény filmjét fogjuk bemutatni, Omri Givon jeruzsálemi rendező Hét perc a mennyországban című filmjét. Ezen kívül izgalmas helyszín lesz szeptember 5-én a Syma Csarnok, ahol Matisyahu amerikai haszid rapper koncertje lesz. Ő először jár Magyarországon, Budapesten, és nagyon bízom benne, hogy felkelti a magyar fiatalok érdeklődését is. Az amerikai slágerlistán a lemezét a negyedik helyen jegyzik, és a tavaly kiadott egyik albumát Grammy-díjra jelölték. Biztos vagyok benne, hogy nagy siker lesz. De ennek az évnek a slágere Dés László mint zeneszerző, muzsikus és énekes. Olyan sok művészeti ágat képvisel a magyar zenei életben, hogy úgy éreztük, ő érdemes arra, hogy elsőként a Zsidó Nyári Fesztiválon belül Dés-fesztivált szervezzünk. És ennek kapcsán lesz egy nagy zsinagóga-koncertünk szeptember 1-jén, ahol Dés László, Snétberger Ferenc, Oláh Ibolya és Szalóki Ági lép fel, de az Uránia Filmszínházban jóformán minden este tartunk zenés estet. Augusztus 30-án Udvaros Dorottya és Somló Tamás Átutazó címmel Dés-dalokat, augusztus 31-én Geszti Péter, Harcsa Veronika, Póka Angéla lép fel. Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos és Závada Pál fognak a könyveikből felolvasni, és ehhez Dés improvizálni fog. Az improvizáció egyébként is megjelenik a fesztiválunkon, mert egy nagyon jól ismert izraeli kamarazenekar, a Tafillalt Ensemble többek között Hajdu André művéből, a Lebegő toronyból fog előadni egy részletet. Ez az együttes arról híres, hogy a héber imát és a zene gyökereit improvizálva próbálja összehozni. De megemlíteném a képzőművészetet is, hiszen erőteljesen jelen van a fesztiválunkon. Pedro Roth Argentínában élő magyar származású festőművész képeiből a Godot Galériában nyílik kiállítás, Kein Judit festőművész képei a Kare Budapestben, Gáti György fotóművész munkái pedig a Budapest Galériában láthatók majd, és a képeiket meg is lehet majd venni. Említhetem Uri Asaf kiállítását is a Klauzál13 Kortárs Galériában. A fesztiválunk egyik kiemelt, és azt hiszem, mindenki által nagyon várt eseménye lesz szeptember 1-jén, amikor az Uránia Filmszínházban látjuk vendégül a Beer Sheva-i színházat. Beer Sheva a Negev fővárosa, és most igyekeznek, hogy Izrael kulturális fővárosává váljanak. Nagyon lelkes fiatal gárda jött ott össze, amely Edith Piaf életéről szóló musicallel jön Budapestre. Piaf életének a színre vitele nem idegen a magyar közönség előtt, de azt hiszem, ez az izraeli előadás egy különleges színfoltja lesz a fesztiválnak. Nem kell megijedniük azoknak sem, akik a héber nyelvet nem beszélik, mert lesz magyar feliratozás, és nem koncert lesz, amit eddig megszoktunk, hanem színházi előadás.
– Ha már a kulturális fővárosnál tartunk, az izraeli nemzetközi sajtótájékoztatón a Jerusalem Post munkatársa önt egy díjra ajánlotta, hiszen tizenkét alkalommal már bebizonyította, hogy az ön által szervezett Zsidó Nyári Fesztiválok a kereszténységet, a zsidóságot, a zsidó és magyar kultúrát összekovácsolják. És ha kulturális fővárosról beszélünk a Negev fővárosában, Beer Sheván, ön nem feledkezett meg idén a kulturális európai fővárosról, Pécsről sem, ahol egy meglepetés koncertet szervez együtt a Bné' Brit támogatásával.
– Izgalmas koncertnek ígérkezik, mert Korcsolán Orsolya, aki a fesztiválunknak szinte már hagyományosan vendége, és ma már világszerte jól ismert hegedűművész, ebben az évben Budapest mellett Pécsett is fellép Kárászy Szilvia zongoraművésszel, akinek ugyancsak lesz a Rumbach utcai zsinagógában egy izgalmas, kabbalával összefüggő összművészeti koncertje és kiállítása. Tahi Tóth László is ott lesz ezen a rendezvényen. Azt hiszem, ők hárman Európa Kulturális Fővárosához méltón fogják képviselni a Zsidó Nyári Fesztivált ez évben Pécsett. Amellett, ha már vidékről beszélünk, Debrecenben a húszéves Budapest Klezmer Band ad koncertet a Kölcsey Művelődési Központban. Engedje meg, hogy egy mondat erejéig visszatérjek Beer Shevára, pontosan azért, mert hosszú távú együttműködés indult az ottani színház és a Zsidó Nyári Fesztivál között. Vendégül fogjuk látni őket reményeink szerint évről évre, de mi is be fogjuk mutatni a legjobb produkcióinkat a Beer Sheva-i színházban, amely Izrael egyik legmodernebb és legszebb színháza. És azt hiszem, ez mind a két országnak nagyon jó.
– Ugyan nem kapta még meg senkitől a népek barátságáért szóló díjat, de idén, meg talán jövőre is a Fesztiválnak egy különleges dala tér vissza minden esemény előtt. Erről a dalról, a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarországról mit tud mondani?
– Ez izgalmas téma, és amit nagyon fontosnak tartok, hogy ennek a dalnak, amely a jobboldalnak szinte a nemzeti himnuszává vált, a zeneszerzője és a szövegírója is zsidó ember volt.
– Azt akarja mondani, hogy mindketten magyar zsidók voltak?
– Mindketten magyar zsidók voltak, olyannyira, hogy Kulinyi Ernőt, a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország szövegíróját Mauthausenben gyilkolták meg a második világháború alatt. Nekünk fontos feladatunk, hogy mindenki tudjon róla, hogy ezek a dalok magyar zsidók művei, és a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország nekünk, magyar zsidóknak is sokat jelent.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
A 13. Zsidó Nyári Fesztivál előttAz izraeli repülőtéren készült interjú Vadas Verával, a 13. Zsidó Nyári Fesztivál igazgatójával. | Közelről: az abortuszok magas száma2012.02.10. 18:30
|




