Hallgassa meg a műsort
Breuer Péter: - Vendégünk Hajós Viktor a Bnai Brith Budapest Páholyának elnöke.
Hajós Viktor: Mint mindenütt valóban nálunk is az évzárás és a számadás időszaka van most. Elmondhatom, hogy szervezetünk, Páholyunk jó néhány új taggal bővült az elmúlt év folyamán.
- Ez minek köszönhető, hisz napjainkban az emberek el vannak foglalva. Az idén választások voltak, most helyhatósági választások jönnek, szervezetek alakulnak, feloszlanak és Önöknél új tagok jelentkeznek?
- Azt gondolom, hogy van igény magas minőségű és pontos célokat megfogalmazó szervezetek, egyesületek, páholyok létrehozására illetve működtetésére az országban. És úgy tűnik, hogy mi megtaláltunk egy olyan réteget, akinek az érdeklődését fel tudjuk kelteni. Szerencsénk van abban is, hogy a legtöbb szervezet, egyesület életkori problémákra panaszkodik, vagyis inkább az idősebb korosztály található meg a tagjai között. Nálunk az új tagok, természetesen nálunk is vannak idősebb tagok, de az újonnan jelentkezők inkább a fiatalabb korosztályból jelentkeznek.
- Ez idén is küzdöttek az antiszemitizmus ellen és ha jól tudom, egy felsőoktatási intézmény kutatását is támogatták e téren.
- Harmadik éve támogatjuk az ELTE szociológiai tanszékén a szociálismunkás-képző szakon egy kurzust, rasszizmus, antirasszizmus címen, ez egy 12 előadásból álló szemeszteriális szeminárium, amely mint a címében is benne van, a rasszizmus, antirasszizmus különböző témaköreit dolgozza fel, a végén egy esszé megírása zárja le ezt a kurzust.
- Egy Európai Uniós jelentésből, amit az Önök nemzetközi szervezete adott ki, arról olvastam, hogy minta értékű az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen való küzdelem azon formája, amit Önök választottak az Európa Kulturális Fővárosa eseményén. Mi is ez?
- Úgy gondoljuk, hogy nemzetközi szervezetként, meg Magyarországon működő szervezetként az Európa Kulturális Főváros rendezvényét nem hagyhatjuk ki, ezért ami ugye 2010-ben Pécsett van, ezért a pécsi zsinagógával és a Zsidó Nyári Fesztivállal közösen egy koncertet szervezünk a zsinagógában, augusztus 31-én este 7 órai kezdettel. Ez a rendezvény ugye több szerepet tölt be, az egyik az, hogy része a Pécsi kulturális főváros programnak, része a Zsidó Nyári Fesztivál Programnak és minket mint tulajdonképpen független szervezetet is remélhetőleg jobban megismernek.
- Köszönöm, hogy rendelkezésünkre állt, sana tova, sabat salom.
- Sabat salom, ve sana tova.
Utolsó frissítés: 2010-08-24 11:33:58



