Már az elsÅ‘ részbÅ‘l kiderült, hogy a változatos formájú és színű téglaépületek, a sok zöldterület ma is barátságosnak, hangulatosnak tűnik az egykori óbudai téglagyár területén. Éppen 50 éve költöztek be ide az elsÅ‘ lakók, egyben a „kísérlet” alanyai, melynek lényege az volt, hogyan lehet viszonylag kis alapterületen lakható méretű, olcsó, praktikus otthonokat létrehozni.
A lakóteleprÅ‘l éppen egy hónapja könyv is megjelent, „Korszerű lakás - az óbudai kísérlet 1960” címmel, s a Kiscelli Múzeumban nemrég zárt be a lakótelep történetét bemutató kiállítás.
Kalauzaink: Keller Márkus, a könyv egyik írója, valamint két Å‘slakos: Pál Róbert és Horváth Károlyné, Ibolya, nyugalmazott ének-zene tanár, mindketten a Gyenes utcából.
A házak átadása után két lakást is berendeztek: egyet régi, egyet pedig új bútorokkal, hogy ezzel is népszerűsítsék a korszerű, kis helyigényű szekrényeket, ágyakat, asztalokat. A műsorban megszólalt Vörös Jánosné, Aranka néni is, aki 84 éves és 1961 óta ugyanabban a lakásban él.
Hallgassa meg a sorozat második részét!
Egy Budapest új lakótelepeit, épületeit bemutató 1964-es film hangjával kezdÅ‘dött a 2. rész. FÅ‘ témánk ezúttal a lakások alaprajza, a konyhák berendezése és az akkor vadonatújnak számító konyhabútor volt. Kiderült, hogy a Kiscelli Múzeum lakóteleprÅ‘l szóló kiállítására milyen módszerrel szerezték be a konyhabútort, s Geiger Diána belsÅ‘építész segítségével elmélyedhettünk a kisméretű, ám praktikus fÅ‘zÅ‘-ebédlÅ‘-helyiségek rejtelmeiben is. Táncosné, Manyika ma már nyolcvan fölötti hölgy, 1961-ben fiatal anyaként a fertÅ‘zÅ‘ betegségével mit sem törÅ‘dve a karanténból szökött ki, hogy megnézhesse új otthonát.
Hallgassa meg a sorozat harmadik részét!
A korszakban terjedt a távfűtés, itt csak egy épületben volt. Az 55 lakásos, központi fűtéses épület a Selyem utca 4. szám alatt áll, a Rimanóczy-család tervezte. Menyire tudtak az itteni épületek, típustervek országos építészeti divatot teremteni?
A sorozat harmadik részében az is kiderült, mit Å‘riznek még a régi életformából, és mi változott, milyen volt a divat. A Kiscelli Múzeumban megrendezett kiállításon Simonovics Ildikó divattörténész mutatta be a korszak ruháit "A lódentÅ‘l a miniszoknyáig" címmel.
Hallgassa meg a sorozat negyedik részét!
A záró adásban azt a "majmos " bölcsÅ‘dét néztük meg közelebbrÅ‘l, amelyet a lakótelep-építés lendületének elsÅ‘ körében egyszerűen elfelejtettek fölhúzni. KésÅ‘bb csak úgy tudták pótolni, hogy a szokásoktól eltérÅ‘en emeletesre építették. Volt itt tejkonyha, vasalószoba, de még étellift is. Jelenleg a FÅ‘nix-Óbuda TV-nek ad otthont az épület, a bölcsÅ‘de majmos szobrát pedig már régen ellopták.
Még egy emeletes építményrÅ‘l esett szó A Hely pénteki adásában: a telep legirigyeltebb épületei voltak a sorházak, melyek kétszer 40 négyzetméteres területükkel, kis elÅ‘kertjükkel státuszszimbólumok s egyben az irigység tárgyai voltak.




