Fotó: MR/Vágner MáriaMiközben a budai Várban, a Szentháromság téren zajlik az élet, az utcán autók berregnek, füvet vágnak, folyik a Mátyás templom rekonstrukciója, zsibog a tömeg, de A Hely című műsor munkatársai sokkal csendesebb helyre igyekeznek, egészen pontosan a föld alá. Ugyanis a Várhegy belseje leginkább egy lyukas ementálira hasonlít, mert az épületek alatt többszintű barlangrendszer található.
A négy részes sorozat segítségével elsétálhatnak a föld alatt a Szentháromság tértől a Kapisztrán térig, megnézzük, fialhat-e a betonoszlop cseppkövet, milyen oszlopok tartják a boltozatot, hogy fejünkre ne essen egy járókelő, és kiderítjük, van-e abban igazság, hogy a budai pasa megunt háremhölgyeit a Vár egyik mély kútjába dobták le. A műsorból megismerhetik a Vár alatti háromszintes barlangrendszer kialakulását, történetét, veszélyeztetettségének mértékét, és arra is választ keresünk, hogyan lehetne az állapotukon javítani, és bemutathatóvá tenni ezt a föld alatti világot, amely idegenforgalmi szenzáció lehetne.
A föld alatti barlangokat a Várhegy magasságában fakadó hévizek vájták a puha kőzetbe, és a középkori Buda lakói, amikor a házak alatt pincéket, kutakat vájtak, rátaláltak a mélyebben levő barlangokra, és ezeket bonyolult le-és feljárókkal kötötték össze. A pincékben békeidőkben bort, terményeket tároltak, háborús időkben ide húzódtak, sőt egérutat is nyerhettek a föld alatt. A házak alatt levő kutak tiszta vize is kincset ért ilyenkor. Volt olyan időszak, hogy 300 lakóháznak 285 barlangvízből táplálkozó kútja volt.
Hallgassa meg a sorozat első részét
Az első részben Karácsony István, az I. kerületi önkormányzat építésze, Juhász Márton, a Duna-Ipoly Nemzeti Park barlangtani szakértője, Simó Gáspár, a Duna-Ipoly Nemzeti Park osztályvezetője és Szablyár Péter geológus-barlangkutató, A föld alatti Magyarország című könyv szerzője kalauzolta Farkas Erikát és a stáb többi tagját a barlangrendszerben. Megtudhattuk például, hogy hogyan erősítették meg a középkorban a falakat és hogyan védekeznek most a szakemberek a felszíni tömegközlekedés okozta rezgések ellen. Szó volt arról is, mire használták a barlangokat a lakók békeidőben és háború idején.
Második rész, május 28 péntek: emberi kéz a barlangban
A műsor második részében elsősorban arra voltunk kíváncsiak, mi van a barlangokkal akkor, ha oda emberi kéz beteszi a lábát. Tudjuk, hogy ez képzavar, de ha az adás első részében kiderült, hogy lába kélt a koponyának, akkor talán ennyi ma is szabad. Vendéglátónk Karácsony István, az I. kerület építésze, Juhász Márton, a Duna-Ipoly Nemzeti Park barlangtani felügyelője, Simó Gáspár, a Nemzeti Park osztályvezetője és Szablyár Péter geológus-barlangkutató, A föld alatti Magyarország című könyv szerzője.
Hallgassa meg a sorozat második részét!
A Vár közművei az üregrendszer felett, között futnak, és az üregeknek el kell viselni a megnövekedett közlekedésből adódó terhelést is. Így könnyen előfordulhat, hogy egy-egy üreg beszakad. És elő is fordul! Egy hete, hogy beszakadt az úttest a Mátyás templom előtt, és arról lehetett olvasni, hogy rátaláltak egy barlangra, ami a Nagyboldogasszony nevet kapta. Aztán meg azt is lehetett olvasni, hogy a barlang sittel volt teli, feltételezhetően a 40-es évekből, tehát annyira új mégsem lehetett. Vágner Mária a hétvégén újra megkereste hát Szablyár Péter barlangkutatót, aki elmondta, hogy az üregeket felmérték már régen, majd elfelejtődtek. Amikor Ferenc József a Várban járt, már akkor pontos térképek készültek, hogy megóvják az uralkodó biztonságát. A felmérések a XX. század elején tovább folytatódtak, a háborús évekre pedig mesterségesen össze is kötötték az addig sokszor külön álló üregeket.
Ellátogattunk a Sziklakórházba is. Itt lent ugyanis egy teljesen felszerelt kórház rejlik műtőkkel, röntgennek kórtermekkel, raktárakkal. A konyha, 50 éves tűzhelyeivel, kredenceivel olyan, mintha frissen melegítendő ételekre várna. Ez a hely a 30-as években még föld alatti műkincsraktárnak épült, és csak a háború közeledtével lett belőle a János kórház föld alatti kórháza és óvóhelye, amit a hidegháború éveiben az adott kor technikai színvonalán próbáltak tovább erősíteni.
A mai műsorban szó volt arról is, hogy miért nem látogatható ez a barlangrendszer? Miért nem próbálunk pénzt csinálni abból, hogy egy ilyen különleges természeti képződmény/és épített rendszer van a birtokunkban? Azért van, akinek sikerül pénzt csinálnia a barlangokból. Az üregrendszer egy részét , amit csak Budavári Labirintusként hívnak, látványosságként hasznosítják. Ellátogatunk egy üzleti tréningre, amit a Nissan ifjú titánjainak tartottak. A társaság nemzetközi, ahogyan a beszéd is magyar, angol, némi szlovákkal, lengyellel, s franciával elegy.
A barlangrendszer kihasználatlanul áll, pedig sok-sok pénzt költenek az állagmegóvásra, és ha látogatható lenne, az semmihez nem fogható különlegességet jelentene, mert Európa egyetlen más fővárosában nincs olyan, hogy a városközpont alatt ilyen üregrendszer húzódna. Ehhez sok pénz kellene. Némi reményt adhat az a közös európai uniós pályázat, amelyet a Duna-Ipoly Nemzeti Park az I kerületi Önkormányzattal közösen adott be. Ennek a kifutási ideje hét év. Szablyár Péter viszont úgy véli, minden kidobott pénzt, ha nem mutatjuk be, amink van, és nem teszünk meg mindent a hasznosításért. Ő már a 80-as években is arról álmodott, hogy a Várhegy aljába óriási parkolókat alakítanak ki, és így végre ki lehetne tiltani az autókat a Várból. Felidézte, hogy amikor itt járt a pápa, és pár napig nem mehettek föl autók a Várba, mindenütt fantasztikus, középkori hangulat uralkodott. Az üregek pedig kínálják a borozónak vagy más turisztikai célpontnak való hasznosítást. Simó Gáspár, a Duna-Ipoly Nemzeti Park osztályvezetője szerint a barlangrendszer védett, és sérülékeny, mindent meg kell vizsgálni, hogy mit bírnak el ezek. De szerinte ezt követően a mindenkori vagyonkezelő nyitott a különböző elképzelésekre.
Harmadik rész, június 4. péntek: A föld alatti Buda
A föld alatti Buda című sorozatunkban ezúttal a Gellért tér barlangjait mutatjuk be. A helyszín a Szent Iván barlangból kialakított Sziklatemplom, amelyben egy egyetlen ma is működő, magyar alapítású szerzetesrend tagjai, a pálosok szolgálnak. Itt van a hegy aljában a kolostoruk, amelyből akár földalatti folyosón is el lehet jutni a kegyhelyhez. Vendéglátónk Aczél László Zsongor atya.
Hallgassa meg a sorozat harmadik részét
A műsorból nemcsak a templom és a pálosok történetét ismerhetik meg, hanem sok történelmi érdekességet is: hogyan kapta egy budai barlangról a nevét Pest, kik használták a Gellért-hegyi barlangot, s hogyan épült a templom, amikor vissza akarták telepíteni Lengyelországból a pálosokat.
Beszélünk arról, hogyan mentettek zsidókat a szerzetesek a háborúban, s hogyan próbálták megakadályozni, hogy a Wermacht hídrobbantó részlege felrobbantsa a Ferenc József hidat. Történelmi érdekesség, hogy a háború végén templom helyett szükségkórház működött. S aztán az ötvenes évek: a bezárás, a pálosokra kimért 150 évnyi börtön, sőt halálos ítélet, később a befalazott templom. Aztán az újrakezdés a nyolcvanas évek végén...
S ahogyan szoktuk, leszállunk a mélybe. Tudta-e, hogy a Gellért téri villamosmegálló alatt ott az ősforrás hatalmas medencéje, és egy hatalmas vasoszlop tartja a boltozatot, amelyen fönn közlekedünk? Tudta-e, hogy ott lenn-e mélyben is áradás van, így riporterünk is gázolt a vízben? Megismerhetnek egy elzárt aragonitbarlangot, a karfiolbarlangot, és ellátogatunk egy különleges vasúti alagútba, amely a föld alatt köti össze a Gellért, a Rudas és a Rác fürdőt, s közben útba ejt tizennyolc gyógyforrást.
Negyedik rész, június 11. péntek: Különleges pincészetek, barlanglakások
Hallgassa meg a sorozat negyedik részét
A sorozat negyedik, befejező részében nemcsak a különleges pincészetekkel ismerkedhetnek meg (Lics Pincészet, Seybold-Garab Pince, Záborszky Pince), hanem nagyon sok történeti érdekességről is hallhatnak az ókortól a második világháborúig. Szó lesz arról, hogy miképpen működtek a pincék óvóhelyként vagy éppen a német Messersmith bombázók szerelőcsarnokaként, hogyan bújtattak zsidókat a járatokban a sváb pincegazdák, és hallanak arról is, hány orosz katona lelte halálát amiatt, hogy aláfeküdt a boroshordónak. S még valami, amit kevesen tudnak: az, hogy ma megnézhetjük a régi magyar filmeket, az Budafoknak (is) köszönhető. Ugyanis a háború alatt a legvastagabb falú barlangokban őrizték meg lefóliázva a régi magyar filmek egy-egy kópiáját.
A főváros mai XXII. kerületében már a római időkben óriási kőbányák voltak. Ehhez, majd az itt megtelepülő szőlőművességhez köthető az egyre mélyebben vájt pincék és egy hatalmas barlanglakás-rendszer kialakulása. A jól fejthető szarmata mészkőből már a korai időkben is építkeztek, bár a kőbányászat igazi fellendülése a török kiűzése után, és a XIX. században következett be. A közeli főváros házainak, palotáinak felépítéséhez ezer tonna számra kerültek ki innen az építőkövek. Állítólag még az angol parlament felújításához is használtak budafoki mészkövet. Budafokon, Tétényben a hat, tíz méter vastagságú szarmata mészkőtömegből úgy fejtették az építőkövet, hogy a munka nyomán óriási, szabályos alakú gödrök, "udvarok" jöttek létre, és a lakosság ezekből indította a vágatokat, amelyeket lakásként vagy pinceként használt. A török kiűzése után a terület Savoyai Jenő kezébe kerül, ő hozatott a Rajna vidékéről fiatal szőlőművelő családokat. Ezek annyi földet kaptak, amennyit meg tudtak művelni, valamint eszközöket és szőlővesszőt, és hét évnyi adómentességet. Ennyi kellett ugyanis a szőlő termővé fordulásához.
A XIX. század végétől szőlőt már nem termelnek, viszont virágzik a borfeldolgozás, a pezsgőkészítés és a borkereskedelem. Ennek két oka van. Az 1880 körül kitört filoxéra-járvány itt is kipusztította a szőlőket, de míg máshol nem sokkal később megtörtént az újratelepítés, Budafokon a virágzásnak indult iparosodás, kereskedelmi tevékenység nagyobb haszonnal kereskedett. Ugyanakkor itt volt a több mint száz kilométeres, óriási pincerendszer, ami kihasználásra várt. A XIX. század végére a budapesti hatóságok olyan mértékben megemelték az élvezeti cikkek, szeszes italok hatósági adóját, hogy az ezek kereskedelmével foglalkozó vállalkozások inkább a főváros határán kívül, de ahhoz közel igyekeztek megtelepedni. A kereskedők így az akkor még önálló Budafokra, Kőbányára telepítették raktáraikat, kihasználva a hatalmas pincéket. Ekkor vált a bortárolás, a borkereskedelem napjainkig vezető gazdasági ágazattá.
Ebben az időszakban tovább nőtt a barlanglakások száma, mivel az ipari munkások tömegei, majd később, a Trianoni határokon túlról érkező menekülők így tudtak olcsó szálláshoz jutni. A barlanglakások egy része nem volt rossz. Ezek általában déli tájolásúak, télen meleg, nyáron hűvös helyiségek voltak. Ám a barlanglakás-tulajdonosok egyre több északi tájolású, apró lyukat vágtak ki az ágyrajáró albérlőknek, és ezek a dohos lyukak a tüdőbetegség melegágyai voltak. Az utolsó barlanglakást a 70-es évek elején vette meg a Budapest Történeti Múzeum.
Vendéglátónk a Lics Pincészetben Lics László és a felesége, Lics Lászlóné Éva. A Záborszky Pincészetben Groniewsky Dániel gazdasági igazgató, valamint Garbóci László budafoki helytörténész.
