Állatkínzás uniós támogatással

állatvédelem
Hajnal-táj Czifra Szilvia - 2010.06.07. 11:16
Fotó: FlickrFotó: Flickr

Egyre több sertést csempésznek Lengyelországból Romániába – hangzott el a Hajnal – Tájban. A levegőtlen furgonokba zsúfolt állatok száz kilométereken át utaznak étlen, szomjan, a körülményekre Jellemző, hogy a zárt kocsiszekrényben a hőmérséklet akár az ötven fokot is elérheti.



Hallgassa meg Czifra Szilvia riportját!

Az állatok szállításának ráadásul nem sok köze van a kereskedelemhez, itt a cél az országonként eltérő támogatási rendszerek lefölözése. Gaskó Bertalan a Borsod Abaúj Zemplén megyei rendőrkapitányság kommunikációs vezetője a hajnal – Tájban elmondta, egy malacokat szállító kamiont ellenőriztek. Kiderült, hogy a sofőr semmilyen dokumentummal nem rendelkezett az állatok eredetéről, s a jármű kialakítása sem felelt meg az előírtaknak.

A vezető azt mondta, hogy az állatokat Krakkóban vásárolta, és Romániában akarta eladni. Az állatorvos úgy vélte, hogy mivel nem megfelelően szállította őket, nem volt vizük, például, ez a nem megfelelő bánásmód az állatok pusztulásához vezetetett volna. Akár 600 ezer forintot is elérhet a bírság ára.

Gaskó Bertalan közölte, ez idén már a hatodik eset, hogy hasonló illegális szállítmányt találnak a hatóságok. Általában Lengyelországból Romániába szállítanak állatokat ilyen körülmények között. Az uniós támogatás a két országban máként alakul, Romániában ugyanis akkor kapnak a gazdák több pénzt, minél több malacot tartanak. Ezért indulhatott meg a sertések Romániába szállításának dömpingje – vélte a rendőrségi szóvivő a Hajnal – Tájban.
 

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Állatkínzás uniós támogatással >