Aranyosapáti, római katolikus templom


Ágoston István - 2010.01.13. 11:58
Január 13 délben az Aranyosapáti római katolikus templom harangja szólt az MR1-Kossuth Rádióban. Aranyosapáti a Beregi-síkság nyugati szélén, a Tisza folyó bal partján, Vásárosnaménytól tíz kilométerre északra fekvő település.

A község mai területén a 17. századig négy település osztozott: Apáti, Aranyos, Bács és Kopócs. Később Kopócsapáti és Révaranyos lett, mígnem 1950-ben a két falu egyesítésével megkapta a mai nevét. A településnevek közül a Kopócs személynév ragadozót, falánkot jelent, az apáti értelme pedig, hogy apátsági birtok volt. Apátiról 1316-ban található egy birtok adomány-levél, melyben a Balog-Semjén nemzetségé lesz a helység.

Birtokosai között találjuk a Böszörmény és az Eördögh családot. Böszörményi László tábornokként harcolt az 1849-es szabadságharcban, míg az Eördögh család építtette Nagyboldogasszony tiszteletére a templomot 1801-ben. A 27 méter magas torony alsó szintjének sarkát magyaros viseletben Szent István és Szent László szobra díszíti. Az aranyosapáti római katolikus templom tornyában három harang lakik. A délidőben megszólaló 480 kilós harang Szlezák Rafael aranykoszorús mester műhelyében készült Rákospalotán 1948-ban.

Utolsó frissítés: 2010-01-14 13:36:13




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Aranyosapáti, római katolikus templom >