Belső érzelmek kivetítését jelentik a gyermekrajzok

egészségügy
Vendég a háznál Horváth Ida - 2010.07.09. 12:00
Fotó: WikipediaFotó: Wikipedia

A gyerekrajzok jelentőségéről szólt pénteken a Vendég a háznál műsora. A szakember úgy vélte, nem könnyű azonnal levonni a következtetéseket egy ismeretlen gyerek rajzáról első látásra, de az egyértelmű, hogy a kicsik belső érzéseinek kivetítéseit jelentik. Egyetlen rajzból azonban nem lehet teljes körűen ítélni.



Hallgassa meg!

A gyerekrajzokról és az azokból kiolvasható jellemvonásokról volt szó a Vendég a háznál műsorában. A szakember úgy véli, minden rajzot lehet jól is értelmezni, és lehet rosszul is értelmezni. Szabados Enikő képi-kifejezés pszichológus azt mondta, az első, legfontosabb értelmezési szempont, hogy magából egy ismeretlen rajzból, gyakorlatilag semmit nem lehet levonni.

Lehetnek megérzések, alaphipotézisek, de a legfontosabb üzenete ezeknek a vizsgálatoknak az, hogy egyetlen rajz, még nem rajz. A gyerekeknél egy rajz az adott pillanatban az adott helyen, az adott körülmények között létrejött belső kivetítés.

Egy konkrét rajz alapján, amelyet egy öt éves kislány rajzolt, el lehet mondani bizonyos észrevételeket ha ismerjük a rajz előtörténetét. Például ha egy olyan kislányról van szó, akinek három lánytestvére van, akkor látható, hogy az édesanya, az édesapa és a legkisebb lánytestvér egy külön elszigetelt részen vannak. Nincsenek kiszínezve, kidolgozva, mint a három kislány. Ez arról árulkodik, hogy a gyerek számára ez így volt egész, vagyis nem akart rajtuk dolgozni.

Ezt Szabados Enikő szerint meg kell vizsgálni, hiszen miért rajzolta ezt a kislány, hogy ők hárman elszigeteltek a többiektől, elszigetelt részük a családnak. A szakember ilyenkor ezekre rákérdez. Olyan fix tesztes kérdéssornak kell lennie hogy ha ezeket felteszik, akkor előjönnek a rajz értelmezései, a saját szimbólumelemzése a gyereknek. Beszéltetni kell a gyereket a rajzról, hiszen a jelenségeket úgyis csak a gyerek saját megfogalmazásaival lehet tisztázni - vélte a szakember.
 

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Belső érzelmek kivetítését jelentik a gyermekrajzok >