Hazánkban május végén állt fel az új kormány, az eddigiektől jelentősen eltérő szerkezetben. A környezeti, természetvédelmi és vízügyi kérdéseket kezelő korábbi Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megszűnt, az összes feladatkör átkerült a most alakult Vidékfejlesztési Minisztériumba, ahol most négy különböző, de szervesen összefüggő ágazat ügyeit intézik: ezek az agrárium, a vidékfejlesztés, az élelmiszerbiztonság és a környezetügy, mindegyik terület vezetője államtitkári rangban áll.
A környezet-, és természetvédelem, valamint a vízügy területét a kormányban Illés Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa felügyeli, akit nemcsak szakmai területről és egyetemi oktatóként ismernek, de korábbi zöldmozgalmi tevékenysége is közismert volt.
Illés Zoltán már a beiktatása előtt elmondta, a környezet-, természetvédelmi és vízügyi hatóságok, közismert nevükön a zöldhatóságok munkájával több probléma is van, ráadásul a súlyos árvizek következményei is újabb feladatokat rónak a szakterületre.
A szombati Esti beszélgetés a Földről témája a környezetvédelmi kormányzat munkája, elsősorban az örökölt problémák és gondok volt. A műsor vendége Illés Zoltán, a környezetügyekért felelős államtitkár volt.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-08-02 17:57:32
Hallgassa meg a műsort!


