A település Galan néven került be egy Anjou-kori oklevélbe, az 1320-as évben. Neve ótörök eredetű személynév, mely lángot jelent. Ebben az időben Szent György tiszteletére templomot emeltek, amelynek megmaradt köveiből 1736-ban gróf Károlyi Sándor egy csárdát és egy istállót építtetett a pusztában. A II. József király által elrendelt első magyarországi népszámláláson 1784 és 87 között Gyálon mindösszesen tizenöten, azaz a fogadós családja és az uradalmi pásztor lakott.
A gyorsan fejlődő főváros közelsége, és a vasút megépítése az 1890-es években Gyál számára is nagy jelentőséggel bírt. A Károlyi-majorban és Jálics Géza birtokán országos mintául szolgáló, modern homoki szőlő-, és mezőgazdasági termesztés folyt. Bármilyen jelentős is volt a két gazdaság fejlődése, Gyál továbbra is Alsónémedihez tartozott. 1919-ben a tanácskormány Marxfalvához, azaz Soroksárhoz csatolta, majd visszakerült Alsónémedihez. A II. világháború után, 1947-ben önálló község lett, ősi nevén, a török időktől pusztaként szereplő Gyál.
1948-ban Szilvási Sándor plébános megvette a Szent István utcában levő kocsmaépületet, és táncterméből kápolnát alakítottak ki. Harmincöt évre rá, 1983-ban ezen a helyen Perczel Dénes építészmérnök tervei alapján fölépült a Szent István tiszteletére szentelt templom. Tornyában három harang lakik. A legkisebb az ország egyik legrégebbi harangja, a 15. században öntötték. A délben megszólaló százötvennégy kilós harangot Walser Ferenc készítette Budapesten, 1929-ben.
