Harc a gödöllői bicikliutakért

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Gödöllőn, a Török Ignác Gimnáziumban működik egy kör, akik különösen a szívükön viselik a környezetvédelmet - erről is szólt a Vendég a háznál csütörtöki műsora. A gyerekek kutatást végeztek a kerékpározásról, és kiderült, hogy a gödöllői fiatalok például szívesen járnának iskolába két keréken, ha adottak lennének ehhez a feltételek. Egy másik csoport hulladékgyűjtésbe kezdett, több száz tonna papírt szedtek össze.

Hallgassa meg a műsort!

Guba András tanár vezeti a gödöllÅ‘i környezetvédelmi csoportot. Mint a műsorban elmondta, a földrajzórára járó fiúkkal egy biciklis túrát szerveztek, majd késÅ‘bb szemléletté vált számukra, hogy fejlesszék a kerékpározást GödöllÅ‘n. A gyerekek nagyon lelkesek voltak, de hamar kiderült, hogy nincsenek a környéken bicikliutak, vagy akár parkolók, ahová ki lehetne kötni a kerékpárokat. Ezért gondoltak arra, hogy az embereknek megmutassák, milyen módon lehetne fejleszteni a biciklizés körülményeit.

A gyerekek elmondták, hogy nagyon szeretnek biciklizni, de mivel látták, hogy nagyon rosszak ennek a körülményei GödöllÅ‘n, kutatásokat végeztek, kérdÅ‘ívekkel. Amikor összegezték a tapasztalatokat, arra jutottak, hogy sokkal többen mennének kerékpáron az iskolába, ha adottak, ha jobbak lennének a feltételek. Szerintük túl sokan járnak kocsival és jó lenne rászoktatni az embereket a biciklire.

De nemcsak ezzel foglalkozik Guba András. Tavaly például egy másik csapat az iskolában hulladékgyűjtést szervezett - mesélte a tanár. Papírt, elemet szedtek össze, a papírból több száz tonnát. Guba András ezt nagyon jó eredménynek tartja – hangzott el az MR1-Kossuth Rádió gyermeknevelÅ‘ műsorában.
 

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu








MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Harc a gödöllői bicikliutakért >