Hősök, akik segítenek túlélni egy elsüllyedt világ emlékeit


Vágner Mária - 2010.08.07. 16:00
Fotó: MR/Vágner MáriaFotó: MR/Vágner Mária
A „Magyarországról jövök…” szombati műsorában olyan embereket hallhattak, akiket nem ismer más, mint a saját közösségük. De szerencsére az ismertség és az emberi nagyság nem következik egymásból. Mert mai hőseink kifújják a homokszemeket a fogaskerekek közül, amikor bejárják a putrisorokat, hogy tanulni segítsenek a gyerekeknek, és túlélni az idősebbeknek. Vannak, akik kirándulni viszik a tehetséges, de szegény sorsú diákokat, mások összejönnek az erdő mélyén, egy kápolnában, hogy közösen idézzék fel egy elsüllyedt világ emlékeit.

  Hallgassa meg!

Szőkepusztán járva arra gondol az ember, hogy mi marad egy helyből, ha már nem lakik ott senki? Ha az erdő már visszafoglalta régi jussát, és csak egy-egy orgonabokor, elvadult gyümölcsfa, meg egy kápolna árulkodik arról, hogy 50 éve ott még emberek éltek. A történet úgy kezdődött, hogy a Libickozmához tartozó, jelzáloggal terhelt nagybirtokot 1920-ban a Bonyhádi Bank fölparcellázta és eladta, és pár év múlva ott virágzó település lett. Az ott élők harmada baptista volt, ők építették 1931-ben azt a kéttornyú kápolnát, amely ma egyedüliként emlékeztet a múltra. Mert hogy Szőkepuszta az 50-es években tényleg puszta lett. A háborút, ha lerongyolódva is, de túl lehetett élni, ám a téeszesítést nem.

Az ott élők összepakolták kis motyójukat, és a nagyvárosok árnyékában kezdtek új életet. Csak a kápolna maradt állva, aztán az is megadta magát az enyészetnek. Pár éve egy kaposvári baptista testvér segítségével megújult az épület, és július utolsó vasárnapján a régi híveket várja. Előtte elkezdődik a sürgés-forgás. Sikálják a benti padokat, és asztalokat hoznak a vendégséghez. Mert a szülőföld illata, a kenyér íze visszahívja a puszta gyermekeit és azok gyermekeit.

Szociális munkások segítenek a pécsi Györgytelepen

A pécsi Györgytelepre, az egykori bányászkolóniák területére, az elhagyatott putrisorra 2007-ben költözött le a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából két szociális munkás, hogy segítse az ott élők hétköznapjait. Tavaly a Norvég Civil Alaptól egyéves támogatást nyertek arra, hogy az önkéntes munkát népszerűsítsék a gimnáziumokban, és lelkes középiskolásokkal együttműködve a györgytelepi gyerekekre is nagyobb figyelmet fordítsanak. Az ún."norvég program" egy nemrég zárult nyári táborral ért véget, de a kísérleti kezdeményezés tovább folytatódik.

Kiwanis a gyerekekért

Kilencvenöt évvel ezelőtt néhány amerikai üzletember egy üzleti klubot hozott létre, ez volt a Kiwanis. Ám a tagok alig pár év után felismerték, hogy nem forog minden az üzlet körül. A világnak szüksége van a tevékenysegítségre. Tíz éven belül klubok láncolata alakult, és Európába is eljutott a gyermekekkel kapcsolatos jótékonysági elveikről és programjaikról ismert Kiwanis. Magyarországon az ezerkilencszáznyolcvanas évek végétől működnek Kiwanis Klubok. Nemrég a győri és a bécsi Kiwanis klub fogott össze: tehetséges, de szegény sorsú gyermekeket vittek el egy bécsi kirándulásra.
 

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-08-06 16:21:08




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Hősök, akik segítenek túlélni egy elsüllyedt világ emlékeit >