Jogszabályi úton lépne fel a kilakoltatások ellen a Fidesz

Ha a Fidesz kerül kormányra, egyik intézkedése az lesz, hogy a nehéz helyzetbe került családok kilakoltatásának, ingatlanjaik elárverezésének folyamatát jogszabályi eszközökkel leállítja – erõsítette meg a Fidesz elnöki kabinetje Orbán Viktor pártelnök korábbi kijelentését. A kormányszóvivõ úgy értékelte a nyilatkozatot, hogy középkori feudális úrnak képzeli magát az, aki a kilakoltatásokat jogszabályi úton kívánja megállítani. A Közelrõl keddi adásában Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivõje egyelõre nem tudott részletekrõl beszámolni a tervezett lépésekkel kapcsolatban, mint mondta, még szakértõk dolgoznak az elõterjesztésen. Ez egy számonkérhetõ ígéret, amelyet a pártja vállalt – tette hozzá. Barabás Gyula, a Magyar Hitelszövetség elnöke abban látja a legnagyobb veszélyt, hogy ha a kereskedelmi bankok nem tudják majd érvényesíteni a követeléseiket, beszüntetik a hitelezést. Szerinte nem a kereskedelmi pénzintézetekkel szemben kellene fellépni, hanem azokkal a pénzügyi szolgáltatókkal szemben, amelyek jogtalan eszközökkel hajtják be a követeléseket. Hallgassa meg!

Utolsó frissítés: 2009-10-13 16:54:16




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Jogszabályi úton lépne fel a kilakoltatások ellen a Fidesz >