Az Esti beszélgetés tudományról keddi adásában Esti Judit Fliegauf Gergely börtönpszichológussal és Molnár Judit társadalomkutatóval beszélgetett a kirekesztettség problémájáról.
Hallgassa meg!
Globalizálódó világunk egyik legmegoldhatatlanabbnak tűnő kihívása az állandóan újratermelődő kirekesztettség és az ellene folyó küzdelem. Molnár Judit társadalomkutató, a miskolci egyetem docense az Egyesült Államokban, Skóciában, Írországban, Kárpátalján, Szlovákiában és Magyarországon élt és végzett kutatásokat. Az iskolai szegregáció területen megélt tapasztalatairól beszélt a műsorban. Elmondta, hogy Angliában, Németországban az integrációt úgy próbálják megoldani, hogy a gyerekeknek kötelező a lakóhelyük szerinti iskolába járniuk. A berlini lakosság válasza erre az volt, hogy a német családok elköltöztek a törökök lakta részekről, mert nem voltak hajlandóak ugyanabba az iskolákba járatni a gyerekeiket, ahová a török iskolások jártak. Írországban azzal próbálják segíteni az integrációt, hogy meghatározták, a munkahelyekre milyen arányban kell katolikus és protestáns vallásúakat felvenni. Molnár Judit és munkatársai Kárpátalján és Szlovákiában a határ menti átjárást vizsgálták. Ukrajnában a magyar szülők – ha megtehetik – középiskolába már Magyarországra küldik a gyerekeiket. Amerikában az államok között jelentős különbségek vannak, a feketék mellett egyre nagyobb problémát jelent a mexikói bevándorlók szegregációja. De olyan iskola is van, ahova 22 különböző nemzet gyermekei járnak.
Fliegauf Gergely börtönpszichológus a szegény rétegek marginalizálódásáról, a fiatalkorú fogvatartottak helyzetéről beszélt.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




