Szokatlan, hogy nem sokkal a tsz-ek feloszlása után valakik úgy döntenek, mégis alapítanak egyet. A helyiek a régi világból örököltek hatvan hektár barackost, ezzel indították az új szövetkezetet, mára négyszáz-ötszáz hektáron gazdálkodnak mintegy nyolcvan taggal.
A hátrányos helyzetű bonyhádi kistérségben minden munkahely kincsnek számít, ezért is példamutató, hogy a kisvejkei gazdaság nyaranta negyven-ötven fÅ‘t foglalkoztat.
Bár Höfler József polgármester szerint nem tettek semmi különöset, csak a dolgukat végzik, ám olyan sikerrel, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete is felfigyelt rá. Kabai Gergely társadalomkutató készített is egy tanulmányt a kisvejkei szövetkezet érdemeirÅ‘l, és arról, hogyan lehet hasonlót más térségekben is megvalósítani.
Hallgassa meg a sorozat elsÅ‘ részét!
Az elsÅ‘ részben Farkas Erika bejárja az aprócska falut, amely bár nem hangosan, de minden lehetÅ‘séget megragadva küzd a túlélésért. Megnézzük a gyümölcsöst, az új telepítéseket. Kiderül, hogy folyamatosan felújítanak, terveznek, még egy szövödébe is belevágtak, hiszen az is kilenc munkahely. És ahol négyszáznegyvenketten élnek, ott a kilenc rengeteg.
Hallgassa meg a sorozat második részét!
A jövÅ‘ zálogát jelentÅ‘ hűtÅ‘házban almát válogat Farkas Erika Höfler József polgármesterrel és Sebestyén István telephelyvezetÅ‘vel. A nyugati színvonalú technológia mellett elengedhetetlen a fiatalok helyben tartása is, erre példa a Sebestyén család: a városi munkahelyet hagyták ott a szövetkezetért. Bejárjuk az üzemet, kiderül, mi a manipuláló tér. Belépés csak műkörmök nélkül!
A falu elkötelezetten támogatja az ifjúságot: létrehoztak egy tanodát, ahová a hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Önszántukból, lelkesen, iskola után, a jobb tanulmányi eredmények reményében.
Végül visszatérünk a szövetkezetbe, hogy újra a jövÅ‘t tervezzük: lé- és aszalóüzem, lekvárfÅ‘zés, pálinka, új fajták telepítése – a kisvejkeiek kifogyhatatlanok az ötletekbÅ‘l.
Kisvejkei mintagazdaságA hely új sorozata két részben mutatja be a Tolna megyei Kisvejkén működÅ‘ termelÅ‘ és értékesÃtési szövetkezetet. | Történet hangszerelve: Szmodits Júlia épÃtészmérnök2012.05.26. 14:30Fáradhatatlanul küzd a nagy elÅ‘d Ybl Miklós emlékének, életművének el- és megismertetéséért a tudatos örökségvédelem terjesztéséért.
|




