Egyre nagyobb divat, hogy a gyerekeket visszatartják egy évvel az iskolából, erről is szólt a Vendég a háznál csütörtöki műsora. Barna Imréné óvónő egyetért a tendenciával, szerinte a szakma is úgy érzi, hogy amelyik gyereknek erre szüksége van, annak még maradnia kell az óvodában.
Elismerte ugyanakkor, hogy a szülők ennek nem nagyon örülnek, eleinte ellenkeznek, de végül nagyrészt meggyőzhetők. Kijelentette azonban, hogy akin azonban látják, hogy iskolaérett, az a gyerek semmiképpen nem maradhat, de úgy vélte, mindig a gyerek érdekét tartják szem előtt.
Olyan gyerek is van aki nyolc éves korában kerül iskolába, és ha már hat évesen a padsorokba kerülne, nagyon rosszat tennének vele. Összegezve Barna Imréné azt mondta, mindenképpen egyénre szabott az, hogy ki maradjon és ki nem az óvodában.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg a műsort!


