Mesterségek ünnepe

kereskedelem turizmus népművészet
A hely Keresztes Ilona Farkas Erika - 2010.09.13. 11:38
Fotó: MR/Keresztes IlonaFotó: MR/Keresztes Ilona
A hely négyrészes sorozatából kiderül, hogy a kismesterségek sátraiban kik árulják portékáikat, honnan jöttek és hogyan dolgoznak műhelyeikben.

Augusztus 20. nem létezhet Mesterségek ünnepe nélkül. A budai Vár többnapos nyárvégi színfoltja nagyon sok turistát, nézelÅ‘dÅ‘t, vásárlót vonz. Sokan kíváncsiak egy-egy népi mesterség titkaira, amelynek közelebbi tanulmányozására a rendezvénysorozat alatt remek lehetÅ‘ség nyílik.

Négyrészes sorozatunkban minket is elsÅ‘sorban az érdekel, hogy a kismesterségek sátraiban kik árulják portékáikat, honnan jöttek, hogyan dolgoznak műhelyeikben. Így a Várban kiszemelt mesteremberekhez elutaztak kollégáink, hátha sikerül tÅ‘lük ellesnünk fortélyaikat, lakjanak az országban bárhol.

 A sorozat elsÅ‘ részét hallgassa meg!

Az elsÅ‘ részt még akkor vettük föl, amikor még semmi nem utalt arra, hogy milyen színes forgatag lesz nemsokára. Placcmester, műszaki vezetÅ‘, fÅ‘szervezÅ‘ és más fontos munkatársak segítségével járjuk be a terepet. Kiderítjük, hogyan bírálják el, hogy egy-egy ide pályázó mester részt vehessen az ünnepen.

Kiderül az is, hogy mi minden kell ahhoz, hogy augusztus 19-tÅ‘l 22-ig álljanak a sátrak, legyen áram, infrastruktúra és tisztaság, s hogyan készül a mézesbábos, a kalapkészítÅ‘ és a bútorkészítÅ‘ mester a rendezvényre.

A sorozat második részét hallgassa meg!

Egy héttel ezelÅ‘tt már megmutattuk Önöknek a XXIV. Mesterségek Ünnepe helyszínét, és megismerhették, hogy mitÅ‘l fÅ‘ a rendezÅ‘k feje hónapokon keresztül. Aztán beköszöntött augusztus 20. Felkerekedtünk Farkas Erikával újra, hogy több ezredmagunkkal körbejárjuk a mesterségek bemutatóit a Budai Várban.

Ma az idén kiemelt három mesterségrÅ‘l ejtünk szót: tojásírás, mézeskalács készítés, gyertyaöntés. És megnézzük, hogy sikerült az errÅ‘l rendezett kiállítás a Nemzeti Galériában, amely még augusztus 29-ig megtekinthetÅ‘.

Mostantól három alkalommal követhetik velünk a mesterek ünnepét, de mi a hétköznapokra is kíváncsiak voltunk, úgyhogy riportereink elindultak és meglátogattak számos műhelyt az ország legkülönbözÅ‘bb pontjain. De nemcsak térben, hanem idÅ‘ben is kirándulhatnak velünk. A Magyar Rádió több mesterség művelÅ‘inek dinasztiáját követte generációkon át sokszor évtizedeken keresztül. Mi pedig elÅ‘szedtük ezeket az archívumból, hogy ismét meghallgathassák.

A sorozat harmadik részét hallgassa meg!

Ott folytatjuk, ahol két hete elhagytuk a Mesterségek ünnepét: a Nemzeti Galéria kiállításán, ahol az idei rendezvény három kiemelt témájáról rendeztek kiállítást. A három témából kettÅ‘t, a mézeskalácsot és gyertyaöntést már alaposan körbejártuk, de adósok maradtunk még a tojásdíszítéssel. Aztán belefeledkezünk a viseletkészítés tudományába, és az öltözetek karbantartásának fáradságos mozdulataiba a gyöngyszövéstÅ‘l a szenes vasaló használatáig. Próbáltak Önök már nyolc méter vászonból ráncolt alsószoknyát ropogósra vasalni? Egy fertályórát szánjanak rá! És ez még csak az egyik a sárközi viselet öt alsószoknyájából. De ha egy kis csipkedíszre is vágynak, arra egy hetet kell számolni.

 A sorozat negyedik részét hallgassa meg!

Az utolsó részben a dinasztiák nyomába eredünk. Kalapos és fazekas dinasztia műhelyeit és pavilonját kerestük meg, és a most megszólaló mester édesapjának hangját is elÅ‘kerestük az archívumból. Megnézzük az aratók felvonulását, kenyeret dagasztunk és sütünk, majd egy bútorfestÅ‘höz is ellátogatunk.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-09-13 12:00:31





Galéria

A hely: Mesterségek ünnepe

Fotó: MR/Keresztes Ilona



MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Mesterségek ünnepe >