Hallgassa meg a Szombat reggelben elhangzott összeállítást
1986 óta nem látott negatív rekordszintre, 8,3%-ra nőtt a munkanélküliség Nagy-Britanniában. Több mint egymillió fiatal van állás nélkül, miközben két adat különösen borzolja a kedélyeket.
Tavaly az összes újonnan létrehozott munkahely 92 százalékát külföldi bevándorlók kapták, ráadásul csak az elmúlt évben nyolcszorosára nőtt az új, kelet-európai uniós tagországokból érkezett bevándorlók száma. A kormány ugyan fogadkozik, hogy megfékezi a bevándorlást, a korlátozások azonban csak a nem uniós országok polgáraira vonatkozhatnak. A tagállamokból így ezrével özönlenek a szigetországba, itt remélve jobb sorsot, keresetet, megélhetést.
Egyszer már visszaütött
Ebben a helyzetben a politikusoknak sincs könnyű dolga. A gazdaság élénkítéséhez szükségük van a külföldi cégekre és sokszor a külföldi munkásokra is. Az uniós szabályok, például a munkaerő szabad áramlása miatt nem ígérhetik a bevándorlás leállítását. Gordon Brown ugyan 2007-ben a “brit munkásokat a brit munkahelyekre” szlogent hangoztatta, a populista jelszó visszaütött, és a nyomában támadt heves társadalmi vita sokat ártott a volt kormányfő politikai karrierjének.
A veterán liberális demokrata politikusnő, Shirley Williams a BBC műsorában óvott is a bezárkózástól, attól, hogy a piac helyett mesterséges védőintézkedésekkel juttassák előnyhöz a brit állampolgárokat.
“Jól gondoljuk meg, mielőtt besétálunk a protekcionizmus csapdájába. Sok ezer brit ember dolgozik itthon német, francia vagy épp japán cégek alkalmazottjaként. Európa más országaiban pedig sok ezren dolgoznak brit vállalatok alkalmazottaiként. Ha elindulunk ezen az úton, megmondom pontosan, mi fog történni: legalább annyi munkahelyet veszítünk el, mint amennyit nyerünk. A protekcionizmussal pedig visszahozzuk az 1930-as éveket” – érvelt a politikus.
A vállalkozók sem akarják a briteket
A képlet ráadásul ellentmondásos. Minden statisztika azt bizonyítja, hogy a magas munkanélküliség ellenére a külföldiek jóval sikeresebbek a munkaerőpiacon, a cégek szívesebben alkalmaznak képzett és tapasztalt idegeneket, mint kezdő brit dolgozót, és sok vállalkozó nem is akar brit munkásokat felvenni, mert elégedetlen velük.
Bár Chris Grayling munkaügyi miniszter a sokkoló statisztikák láttán elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben a brit dolgozóknak nincs munkája, a brit cégek külföldieket alkalmazzanak, a kormány nem sokat tud tenni a helyzet megváltoztatására.
A személyzeti vezetők intézetének felmérése szerint a cégek azért szeretik jobban a külföldieket, mert pozitívabb a munkához való viszonyuk. Charlie Mullins, a Pimlico Plumbers alapítója kétszáz vízvezetékszerelőt foglalkoztat. Külföldieket, mert ők keményebben dolgoznak. A britek mind focisták akarnak lenni, válogatósak, de keményen dolgozni egyikük sem akar – összegzi tapasztalatait.
Azonnal főnökök lennének
Keith Abel egy biozöldséget termesztő és házhozszállító cég főnöke. Ő azért kényszerült külföldieket felvenni, mert egyszerűen nem talált brit fiatalokat a megüresedett álláshelyek betöltésére. Szerinte a britek “beleragadtak” a szociális juttatások rendszerébe. A fiatalok nem akarnak 7 fontos órabérért dolgozni hajnali hattól délután háromig tartó műszakban, amikor segélyen is eléldegélhetnek valahogy.
Ráadásul mindenki rögtön főnök akar lenni, a kétkezi és alacsonyabb munkától vonakodik. Márpedig a Tesco mostani vezérigazgatója is árufektöltőként kezdte, a polcokat pakolta. Mindenki a ranglétra alján kezdi – mondja.
Víz alatti kosárfonás
Dr. Adam Marshall, a Brit Kereskedelmi Kamara igazgatója szerint gond az is, hogy az iskolából kilépők egy része “haszontalan” bizonyítványt szerez, lényegében alkalmazhatatlan, mert alapvető készségek híján van, ami az oktatás hibája.
“Lehet, hogy víz alatti kosárfonásból is szerezhető diploma, de ez nem jelenti azt, hogy a végén valaki ilyen munkát is ad a frissen diplomázott illetőnek” – tette hozzá.
Erősödhet a szélsőség
Sokan osztják nem túl hízelgő véleményeket. “Elmúltak azok a napok, amikor a britek munkakultúrája példaszerű volt” – mondja a konzervatív párt indiai származású parlamenti képviselője, Priti Patel.
Többen attól is félnek, hogy a gazdasági problémák fokozódásával együtt a munkaerőpiacon tapasztalt tendencia a szélsőséges erőknek kedvez, ami újabb problémák melegágya lehet.




