Oxigén: állatokkal a gyerekek gyógyításáért

Fotó: Flickr/John HaslamFotó: Flickr/John Haslam
Az Oxigén február 5-i adásában állatok segítségével végzett terápiákról, a tavasszal nyíló poroszlói Tisza-tavi ökocentrumról és a városi énekesmadarakról is szó volt.

Hallgassa meg!

Lóterápia, macskaterápia, delfinterápia, és persze kutyaterápia. Hazánkban több szervezet is foglalkozik a beteg gyerekek gyógyítására alkalmazott állatterápiával, amely azonban még mindig alig ismert. Nyugaton például önkéntesek közreműködésével széles körben alkalmazzák. Az Oxigén összeállításában egy zoopedagógus, gyerekek, valamint etológus is megszólalt.

  Hallgassa meg!

Hamarosan indul a próbaüzem a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban. A beruházás, több, mint kétmilliárd forintba került. Az Európában is egyedülálló látogatóközpont vélhetően a tavasszal, áprilisban nyílik meg – Vidrashow és gigaakvárium. A tavasszal nyíló poroszlói Tisza-tavi ökocentrumról.

Hallgassa meg!

Madárdalt a város közepén is hallani, főleg, ha olyan helyre látogatunk, amely évek óta édenkert az énekeseknek. Zsoldos Árpád madarász szakértő, „hangvadász” óvodásokkal telente minden nap kilátogat a Margitszigetre, hogy megetesse az állatokat. Az Oxigán legutóbbi adásában az etetést végző kicsik két legkedvesebb madárkájáról is szó volt.
 

Utolsó frissítés: 2012-04-03 17:56:02




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Oxigén: állatokkal a gyerekek gyógyításáért >