Fotó: MR/Rubin Gabriella
Hallgassa meg a beszélgetést!
Kalandos életút, amelynek részletei minden bizonnyal egy életen át titokban maradnak. Indirekt módon kerül kapcsolatba a fotográfiával. Édesapja kiváló zongorista, többnyire Németországban zenél, ahol Erika nem érzi igazán jól magát. Megismerkedik egy amerikai zenésszel, aki Kölnben játszik. Összebarátkoznak, késÅ‘bb sokáig leveleznek, majd meghívást kap New Yorkba.
Erikát dzsesszénekesként 1994-ben ösztöndíjjal felveszik a Long Island University dzsessz tanszakára, ahol két esztendÅ‘ után kötelezÅ‘en egy másik szakot is választania kell. Az egyetemen már minden betelt, csak a fotó szakon volt még pár hely. Sophia hercegnÅ‘ álma című képével megnyeri a „kreatív nagydíjat”. A díjátadót Washingtonban tartják, ahová nem megy el.
Ma sem szereti igazán az automata fényképezÅ‘gépeket, és a digitális fotózásért sem lelkesedik különösebben. A manuális fotózást kedveli, szeret idÅ‘t fordítani a komponálásra, tovább tekerni a filmet, elidÅ‘zni a művelettel. A laborban folyamatosan kísérletezik, megpróbálja hasznosítani az egyetemen tanultakat.
Képeit olykor teával színezi, de más eszközöket is kipróbál. Kipróbálja a mások által alkalmazott kék és szépia technológiát, amelyet manuálisan hoz létre. Márványlapra készített fotóiból ma is Å‘riz néhányat. Az egyetem végtelen lehetÅ‘séget kínál a kísérletezésre, szinte mindent kipróbál, és mindenben talál valami izgalmasat, amivel a fotózásban szerzett ismereteit bÅ‘vítheti.
Sikerének köszönhetÅ‘en több kiállításon is bemutatják képeit, és a New York-i galériák is érdeklÅ‘dnek utána. 2002-ben kezdte el fotózni a Roma ikonok című anyagot, amelyet művészi pályafutása leggazdagabb és egyik legizgalmasabb anyagának tart.
