A végletekről, pontosabban a végletes emberi helyzetekről szólt a „Magyarországról jövök…” adása. jelentős egyéni teljesítmények a szellem csúcsain, elsőként Fűrész Gábor csillagász szólalt meg a műsorban. erőfeszítések egy régió leszakadásának megakadályozására, a feledés pora fedte a nyíregyházi Főiskola és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egészségügyi holding korábbi megállapodását, amelyet most megújítottak. Végül álláskeresés egy nyíregyházi munkástoborzón: munkaszerzési próbálkozás az egyén, a család mindennapjainak biztosítása érdekében.
Hallgassa meg a műsort!
Egy sikeres életpálya kapcsán mindig van egy olyan érzése az embernek, mintha a kezdeteket nem mindig a véletlen alakítaná. Egy székesfehérvári kisfiú hosszú évekkel ezelőtt a csillagokat nézte, majd jött egy hulló csillag, amely örökké rabul ejtette. Fűrész Gábor ma már az Egyesült Államokban dolgozik, a Naprendszeren kívüli bolygók után kutat azzal a színképelemző szerkezettel, amelyet ő tervezett és készített.
Mint a „Magyarországról jövök…” műsorában elmondta, főleg az érintette meg, hogy a csillagászok ezekről a nagyon messzi területekről nagyon sokat tudnak, annak ellenére, hogy lehetetlen odamenni. A Holdig talán el lehet jutni, messzebb azonban nem nagyon, műszerekkel azonban sokkal távolabbra lehet eljutni és nagyon sok mindent meg lehet tudni pusztán a tudomány segítségével.
Elmesélte, hogy tíz évesen már nagyon izgatta a könyvtárban egy távcső. Kölcsönkérte, majd amikor este belenézett, egy korong alakú tárgyat látott, mellette kicsi pöttyökkel. Kiderült, hogy a Jupitert figyeli, és ettől kezdve elbűvölte, hogy ezek az eszközök mit is tudnak. Édesapjával megpróbáltak távcsövet összerakni. Valahol itt kezdődött az a szerelem, ami az űrkutatás és a hozzá kapcsolódó műszerek építését jelentette.
Kilenc évvel ezelőtt a szegedi egyetemről egyik tanára magával vitte Torontóba, egy megfigyelőútra, ahonnan átmentek Bostonba. Így került kapcsolatba Andrew Szentgyörgyivel, aki rokona Szentgyörgyi Albertnek. Ő szintén műszereket épített, hasonló színképelemző berendezéseket és arra biztatta Fűrész Gábort, hogy építse meg a sajátját a tervei alapján. Végül ösztöndíjjal kint maradt. Amerikában – mint mondta – nagyon meg voltak elégedve a munkájával, így végül beleásva magát teljesen a műszerépítésbe, kint maradt.
Fűrész Gábor szerint beindult egy folyamat, hogy már ne a Naprendszerben, hanem azon kívül is kutassunk. Főleg azért, hogy az emberiség megtudja, van-e élet a Földön kívül is. Szerinte ma már jól ismerjük a naprendszerbeli bolygókat és tudjuk, hogy itt nem képzelhető el élet. Ha túl közel vagyunk a Naphoz, túl meleg van, ha túl messze, túl hideg – magyarázta – vagyis egyedül a Földön lehet élet a mi Naprendszerünkben. Ma már tudjuk, hogy vannak már más rendszerek is, és az a nagy kérdése az emberiségnek, hogy van-e élet ezeken a nagyon távoli területeken. Biztos válasz nincs, hiszen nem nagyon lehet eljutni ezekre a helyekre, csak valószínűsíteni lehet, hogy egy bolygón lehet-e élet vagy sem – közölte Fűrész Gábor a „Magyarországról jövök…” műsorában.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




