Tizenöt éves a Magyar Elektronikus Könyvtár

kultúra irodalom internet könyv
Esti beszélgetés tudományról Elek László - 2010.05.25. 23:05
Fotó: Flickr/liqueneFotó: Flickr/liquene
Az Esti beszélgetés - tudományról keddi adásában Elek László Moldován Istvánnal beszélgetett.

Hallgassa meg!

Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Elektronikus Könyvtár. A második év végére mintegy ezer címet tartalmazott az állomány, mára több mint nyolcezer digitális könyv érhető el ingyenesen az interneten. A gyűjteményben szépirodalmi és tudományos szakirodalmi művek, oktatási anyagok szerepelnek. Kezdetben önkéntes digitalizálók dolgoztak, majd korábban CD-ROM-on megjelent szövegek is bekerültek, s vannak szerzők, akik maguk is küldik az írásaikat. Moldován István 1999-ben szervezte meg a MEK Egyesületet, és ugyanebben az évben az Országos Széchenyi Könyvtár befogadta a civil kezdeményezésként indult MEK projektet. 2004-ben elindították az Elektronikus Periodika Archívum szolgáltatást, amely jelenleg körülbelül húszezer digitalizált folyóiratot tartalmaz. Mostanra az elektronikus könyvtár napi forgalma eléri a hatvan-hetvenezer látogatót. Elek István az ötletről, a kezdetekről, a másfél évtizedes munkáról és a tervekről beszélgetett Moldován Istvánnal, a Magyar Elektronikus Könyvtár alapítójával és vezetőjével.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-05-26 11:47:27




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Tizenöt éves a Magyar Elektronikus Könyvtár >