Üzembezárási pont a családoknál

hitel gazdaság csőd
Napközben  - 2010.06.29. 11:37
Fotó: FlickrFotó: Flickr

A gazdaságilag krízishelyzetben lévő családokban a lehetséges megoldásokról volt szó a Napközbenben. A műsorban megszólaló szakértők a közgazdaságban ismert üzembezárási ponthoz hasonlították a családoknál tapasztalható anyagi összeomlást. Vannak, akik ilyenkor magukba roskadnak, passzívvá válnak és nem képesek kimászni a gödörből, egyre mélyebbre süllyednek. Mások azonban úgy reagálnak, hogy aktívan szembeszállnak nehezedő sorsukkal és mindent elkövetnek, hogy talpra álljanak.



Hallgassa meg!

Karl Dóra életvezetési tanácsadó a műsorban az közgazdasági fogalomhoz, az üzembezárási ponthoz hasonlította azt a jelenséget, amely számos családban is végigmegy. Szaknyelven szólva, ilyenkor már nem éri meg a termelés, vagyis veszteségesen termel a vállalat. A tulajdonos úgy dönt, hogy elég volt, be kell zárnia az üzemet.

A tanácsadó azt mondta, krízishelyzetben a családokat is eléri ez a jelenség, és másképp reagálnak rá. Általában kétféleképpen viselkednek. Az egyik, a rosszabb megoldás, amikor magukba roskadnak, és semmit sem tesznek annak érdekében, hogy megoldódjon a helyzet.

Meg kell próbálni segíteni a helyzetünkön

Állapotuk egyre rosszabb lesz, pedig vannak ésszerű megoldások ezekre a helyzetekre is. Még mindig jobb, ha nem a végrehajtó kopogtat, lehet kisebb lakásba költözni, a sajátot kiadni és bérelni egy olcsóbbat például. Ha az ember megpróbál tenni valamit azért, hogy roskadjon össze, ha eleinte pokolian kemény is, mondjuk három év múlva jobb lehet a család helyzete. Ez a másik oldal, akik valóban megpróbálnak tenni valamit azért, hogy kilábaljanak a válságból.

Karl Dóra elismerte, hogy mindenkit a saját színvonalához képest, az adott egyént kell vizsgálni. Van, aki a kaviárt hiányolja, más a gyógyszert. Mint fogalmazott, itt nem porszívóvásárlásról van szó, amelyben a tágabb család vagy akár a barátok is tudnak segíteni, hanem kocsiról, lakásról, tehát nagyságrendben nehezebben megoldható dolgokról. Karl Dóra szerint minél hamarabb döntünk úgy, hogy meg kell lépni a veszteség elleni dolgainkat, annál hamarabb sikerül kijönni belőle.

Arra kell nevelni a gyereket, hogy hasonló helyzetben döntőképes legyen

Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt már a gyerekeinkbe bele kell plántálni, már a nevelésben, hogy a döntéseket ők hozzák, és ennek felnőttkorban is működnie kell. A hibákat be kell látni, és nem szabad még egyszer elkövetni őket, tanulni kell belőlük – tette hozzá az életvezetési tanácsadó. Nem kell ragaszkodni az autóhoz, a nyaralóhoz, el kell adni. Meg kell hozni az érzelmi döntést, ami segíthet abban, hogy kilábaljunk a helyzetből. Van jövő, lehet újraindulni új elképzelésekkel – fogalmazott Karl Dóra életvezetési tanácsadó a Napközbenben.


A hiteltanácsadó szerint a bankok sok lehetőséget kínálnak egy lehetséges megoldásra

A Napközbenben szintén megszólaló Demeter Márta hiteltanácsadó úgy vélte, mindenképpen időben kell lépniük az érintetteknek, fel kell mérniük a valós helyzetüket, mert a bankok nagyon sok lehetőséget kínálnak és kompromisszumképesek. Hozzátette, a hitelintézeteknek is érdeke, hogy az ügyfél tovább tudja fizetni a hitelt.

Demeter Mária azt tanácsolta, hogy elsőként feltétlenül a banknál kell érdeklődni a lehetséges megoldásokról. Ha azonban nem jutnak dűlőre, meg kell hirdetni és eladni az ingatlant. Szerinte gyakori hiba, hogy az aktuális piaci értéken próbálják értékesíteni a lakást, ami egyébként teljesen érthető, csak éppen ebben e helyzetben nem túl célravezető. Ha áron alul is, de el tudjuk adni a kocsit vagy az ingatlant, apró részletekben már képesek vagyunk törleszteni és ezzel el lehet kerülni a végrehajtást és azt, hogy a BAR-listára kerüljön az illető.

Demeter Mária azt mondta, sokan olyan dolgokhoz is ragaszkodnak, ami egyébként nem is az övék, még ki sem fizették, mégis ragaszkodnak hozzá. Példaképp említett egy ki nem fizetett autót, amihez érzelmileg kötődik a tulajdonosa. Ezt le kell tudni vetkőzniük az embereknek olyan helyzetekben, amikor végszükség van, ha már olyan problémákba ütköznek, hogy nem tudnak maguknak mondjuk kenyeret vásárolni – közölte Demeter Márta hiteltanácsadó hiteltanácsadó az MR1-Kossuth Rádió délelőtti műsorában.
 

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Üzembezárási pont a családoknál >