Hajtás pajtás kerékpáros futárszolgálat vezetője, Sinka Károly szerint előbb-utóbb minden, a városban kerékpározónak kialakulnak praktikus, a haladást segítő, ugyanakkor biztonságra törekvő szokásai. Ilyen például az, amikor nem a sáv szélén, hanem kissé beljebb teker a bringás, mert akkor biztos lehet benne, hogy kikerüli a mögötte gyorsabban haladó autós, vagy a villamos sínen teker – természetesen teljesen szabálytalanul –, mert így nagyobb biztonságban és gyorsabban haladhat. Járdán nem szabad biciklizni és a futárszolgálat vezetője állítja, hogy egy profi nem is teszi, mert ott sokkal nagyobb az ütközés lehetősége.
A kreszben egyértelmű előírások vonatkoznak a kerékpározókra, ám Sinka Károly szerint egyértelműen látszik, hogy aki ezt a szabályrendszert megalkotta, az soha életében nem ült még bringán. Létezik egy olyan teória is, mely szerint egyáltalán nincs szükség kerékpárutakra, hiszen az is egy ugyanolyan közlekedési eszköz, mint az autó, a busz vagy a villamos, tehát használhatja a városban meglévő úthálózatot, ha hagyják és nem ütik el.
A készülő fővárosi közlekedési koncepció kerékpárosokra vonatkozó részét a Műszaki Egyetem és a kerékpáros klub szakemberei dolgozzák ki, akik szerint a biciklistát nem szabad kiiktatni a járművek közti közlekedésből. László János, a Magyar Kerékpáros Klub vezetője nagyon rossz ötletnek tartja azt a néhány nyugati országban működő példát, amikor a járdát osztják fel a gyalogosok és a biciklisták között, mert a kerékpár is jármű, tehát semmi keresnivalója nincs a gyalogosok között. A külföldi baleseti statisztikák is azt mutatják, hogy minél inkább integrálva közlekedik a kerékpárosa többi járművel, annál biztonságosabb.
(Magánhangzó)
Hallgassa meg!Utolsó frissítés: 2008-07-24 15:52:13




