Budapesten jártunk, a IX. kerületben a József Attila Lakótelepen, ahol ötven évvel ezelÅ‘tt forgatták Keleti Márton Hattyúdal című filmjét, a fÅ‘szerepben Páger Antallal, Bodrogi Gyulával és Sztankay Istvánnal. Lehet, hogy a film címe, a Hattyúdal nem sokat mond a hallgatóknak, de a Villa Negra talán ismerÅ‘sen cseng. Így aztán a sorozatnak is ezt a címet adtuk.
A lakótelep egyébként a régi, rossz hírű Mária Valéria telep helyére épült, ahol elszegényedett pestiek éltek, hasonló faviskókban, mint amilyen a Villa Negra is volt. Vendégeink Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetÅ‘je és Végh Sándor Bálint, aki ötven éve iskolásként nézte végig a domboldalról a film forgatását, és még ma is itt lakik.
A film nagyon röviden arról szól, hogy Tamburás, vagyis Páger Antal egy faviskóban lakik ezen a környéken, vele együtt pedig a Diák, vagyis Bodrogi Gyula, és Notesz, vagyis Sztankay István. Tamburás, az öreg vagány arra tanítja két fiatal társát, hogy miként lehet az életet a könnyebbik oldaláról megélni, de a faház mellett rendíthetetlenül, gombamódra szaporodnak az új házak, amelyek miatt végül eldózerolják a faházat, a Villa Negrát. A kérdés, hogy Tamburás ellen tud-e állni a hatvanas években új világot hirdetÅ‘ terjeszkedésnek, fel tudja-e adni azt a szabad életet, amit a Villa Negra ad neki és két fiatal barátjának.
Hallgassa meg a sorozat elsÅ‘ részét!
Az elsÅ‘ részben megpróbáltuk megkeresni az egyik fabódét (mert kettÅ‘ volt a film végén eldózerolt viskóból, de úgy vették fel a jeleneteket, mintha csak egy ház lett volna), majd meglátogattuk a moziban szereplÅ‘ lÅ‘rinci piac hűlt helyét. A csarnokot, ahol Gobbi Hilda játszotta az egyik kofát, tíz éve lebontották.
MűsorvezetÅ‘nk, Farkas Erika pontosan ismerte az utat, majdnem ott született, 1962-ben költözött a lakótelepre. Ráadásul hangmesterünk, GombkötÅ‘ István is ott született, és a mai napig is a lakótelepen lakik.
Hallgassa meg a sorozat második részét!
A második részben ismét megpróbáltuk rekonstruálni a félszáz évvel ezelÅ‘tti filmforgatás egykori helyszíneit. Merre volt a Kotyogó nevű kocsma, ahol Tamburás énekelte a többi között a Villa Negra című slágert? Megnézzük, merre volt például a híres csókjelenet Bodrogi Gyulával és Béres Ilonával, aki akkor még fÅ‘iskolai hallgató volt, vagy éppen hol állt az egykori faház, a Villa Negra.
A sorozatban egyébként a József Attila lakótelepen élÅ‘k is megszólalnak. Nagy részük vagy emlékszik, vagy tud arról, hogy itt forgatták a filmet.




