Az 1925-ben született Tatár István Erdélyben kezdett tanÃtani 1944-ben, majd a történelem "hazakényszerÃtette", s a mai napig Békés, illetve Csongrád megyében folytatja pedagógusi pályáját. A háború után kezdeményezÅ‘je volt a Gyere velem iskolába! mozgalomnak - gyermekek ezrei köszönhetik neki, hogy az Ãnséges idÅ‘kben nem kallódtak el az iskolarendszer számára. Megkapott minden elképzelhetÅ‘ szakmai elismerést, legutóbb a Rátz Tanár Úr ÉletműdÃjat vehette át. Értékes életútjának legérdekesebb mozzanatairól szÃnesen mesél, s elhangzik egy-két meghökkentÅ‘en szép verse is az Arcvonásokban.
A második világháború utáni matematikatanÃtás tÃz hazai legnagyobb egyénisége közé sorolta egy kötet. Megkapott minden elismerést, amit egy köztiszteletben álló pedagógus megkaphat. Mint az Arcvonásokban elmondta, olyan tanÃtói, tanárai voltak, akik ráébresztették a tanári hivatás fontosságára, akik arra ösztönözték, hogy gyerekeket neveljen.
Ideiglenes segédtanÃtóként állt munkába elÅ‘ször Erdélyben, Szatmár megyében egy községben. Ott találkozott elÅ‘ször az iskolába hÃvó haranggal, illetve harangszóval. Az udvaron állt négy lábon a kis harang és ezt húzták meg reggel a gyerekek, amellyel becsengettek.
A háború után az ötvenes években kezdeményezte a Gyere velem iskolába mozgalmat. Kunágota környékén uradalmakkal, nagy gazdaságokkal átszőtt birtokok voltak, ahol a családok munkával töltötték az időt és ebbe a gyerekeket is bevonták. Vagyis a gyerekek nemcsak iskolába jártak, hanem dolgoztak, sőt voltak akiknek nem is jutott idejük a tanulásra. Harminc, negyven százalékuk mulasztott az iskolából. A falu két végén lakó gyerekeknek kötelességük volt beszólni társaiknak a házakba, hogy menjenek velük az iskolába.
Tatár István a tanÃtási órákat mindig megpróbálta érdekessé tenni, ezért kitalált több olyan eszközt, vagy játékot, amivel ezt segÃthette, közelebb vihette az ismereteket a gyerekekhez. Ezekkel a játékokkal kezdte meg például a tanÃtási órákat. Úgy gondolja, ilyen hangulattal, egészen másként lehet kezdeni például egy matematikaórát.
Úgy gondolja, szerencsés kort ért meg. Nagyon tetszett neki régen az is, ahogyan a szülÅ‘k ragaszkodtak az iskolához. Szerinte a média olyan információkat sugallt hosszú évek alatt, amelyek eltávolÃtották a szülÅ‘ket az iskolától, és nem a kÃvánt irányba terelte Å‘ket. 1993-ben az Országgyűlés egyik ülésén egy képviselÅ‘ azt mondta, az iskola oktasson, és ne neveljen. Azóta is döbbenten emlékszik vissza erre a beszédre – tette hozzá Tatár Istvan Az MR1-Kossuth Rádió délutáni portréműsorában.
Â
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!


