Nem biztos, hogy jövőre a parlamenti választásokon indul az SZDSZ, és egyelőre azt sem tudni, mi lesz a frakcióval. Az egykori alapítók közül egyre többen temetik a pártot. Pető Iván a Magyar Narancs eheti számában például azt mondja: számára régóta világos, hogy az SZDSZ története belátható időn belül véget ér, de hogy ez 2009-ben lesz, nem tudta.
Egy másik alapító, Kőszeg Ferenc néhány hónapja írt egy cikket Sakk! Matt? címmel az SZDSZ helyzetéről. Abban elsősorban Magyar Bálint szerepével foglalkozott. Most úgy látja, hogy „a mattnál tartunk”. A Beszélő egykori főszerkesztője szerint a párt 1994-ben olyan pályára állt, ahonnan nem tudott aztán letérni, és ez vezetett a népszerűsége elvesztéséhez. Nem is abban látja a legfőbb bajt, hogy az SZDSZ ebbe a helyzetbe került, hanem abban, hogy a szabad demokraták hozzájárultak a politikai élet kettészakítottságához, és megszűntek annak a középerőnek lenni, amelynek a baloldal és a jobboldal között lenne a helye, így „lassanként a jobboldali és még jobboldalibb politikai csoportok között kénytelen választani a szavazó”.
Kőszeg Ferenc nem tudja megítélni, hogy mi lett volna, ha a liberálisok 1994-ben nem lépnek koalícióra a szocialistákkal, de elképzelhetőnek tartja, hogy akkor megerősödhetett volna az együttműködés a Fidesz és az SZDSZ között, és Orbán Viktor nem kényszerült volna arra, hogy jobboldali gyűjtőpártot építsen.
Az Élet és Irodalomban megjelent írásában azt fejtegette, hogy az SZDSZ-t Magyar Bálint hozta létre és ő is tette tönkre. Most is azt mondja: nem indulat hatására írta a cikket, Magyar Bálint pártvezetői tevékenységével kapcsolatban régóta nagyon kritikus a véleménye. Emlékeztet: amikor 1998-ban súlyos választási vereséget szenvedett a párt, és Kuncze Gábor lemondása után Magyar Bálint lett az esélyes a pártelnökségre, már akkor kifejtette, hogy szerencsétlen dolognak tartja, ha elnöki tisztséggel jutalmazzák azt, „aki leginkább felelős a létrejött helyzetért”.
Kőszeg Ferenc kiváló politikusnak tartja Magyar Bálintot „abban az értelemben, hogy az akaratát mindig keresztül tudja vinni”. Nem vitatja azt sem, hogy „a legfőbb érdem az SZDSZ megalakulása körül Magyar Bálinté”. „De azért benne voltam, és gondolom, a között a négy-öt személy között vagyok, akik az SZDSZ létrejöttében a legfontosabb szerepet játszották” – fogalmazott.
Kőszeg Ferenc az SZDSZ válságárólAz egykori alapítók közül egyre többen temetik az SZDSZ-t. A Beszélő egykori főszerkesztője, Kőszeg Ferenc az MR1-Kossuth Rádió Történet hangszerelve című műsorában nemcsak a kezdetekről beszélt, hanem az Élet és Irodalomban Sakk! Matt? címmel megjelent, a párt válságával foglalkozó cikkéről is. Hallgassa meg! | Közelről: az abortuszok magas száma2012.02.10. 18:30
|




