A nyári táborozásokról szólt hétfÅ‘n a Vendég a ház műsora, ahol gyakran az ott felnÅ‘tt kamaszok irányÃtanak. Az adásban megszólalt a Marczibányi Téri MűvelÅ‘dési Központ vezetÅ‘je, aki szerint fontos, hogy a náluk felnÅ‘tt, tizenhét, tizennyolc éves generáció, ma már saját maga irányÃtja a táborokban a kisebbeket. Azért is szerencsés mindez, mert az intézmény ebben a formában inkább partner, mint táborvezetÅ‘ – tette hozzá.
Németh Katalin a Marczibányi Téri Művelődési Központ vezetője a Vendég a háznál műsorában elmondta, egész generációk nőnek fel náluk. Olyan kamaszok vagy fiatal felnőttek veszik őket körül, akik annak idején egy diri-dongó foglalkozáson kezdték az intézményben a pályafutásukat, ma pedig egy kamasz közösség, és egy kamasztábor rendszeres látogatói.
A legidÅ‘sebbek, most már tizenhét, tizennyolc éves kamaszok, havi rendszerességgel járnak hozzájuk szombatonként. Nyáron pedig két táborban is velük tartanak. Mivel ezek a gyerekek már nagyok, számos egyéni ambÃciójuk van, rengeteg törekvésük arra, hogy megmutassák magukat és valamilyen módon élvezzék a közösségi létformának az örömeit.
Nagyon sok dolgot már Å‘k, maguk csinálnak – tette hozzá Németh Katalin. Vannak olyan napközbeni formák, játékok, események, amelyeket már Å‘k vezetnek, irányÃtanak, Å‘k találnak ki. Ez az intézmény számára is különleges, mert ebbÅ‘l a szempontból az intézmény már inkább partner, mint táborvezetÅ‘ – közölte a Vendég a háznál műsorában a Marczibányi Téri MűvelÅ‘dési Központ vezetÅ‘je.
Â
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissÃtés: 2010-07-05 13:19:40
Hallgassa meg a műsort!


